Versbe faragott Montblanc toll

Lackfi János töltőtoll verse

Pár hete került hozzám egy remek Montblanc 144 töltőtoll javításra. Rendhagyó módon a tollhoz egy történet, valamint egy erre a tollra írt vers is kapcsolódott, amit az alábbiakban olvashat a szerzők szíves engedélyével.

„
A történet a kilencvenes évek elején kezdődött. Akkor került hozzám az a Montblanc töltőtoll, amelyhez egy elegáns, vízszintes tartó és egy tintatartó is tartozott. Ragyogó darab volt; méltósága megkövetelte a tiszteletet. Éveken át pihent az íróasztalomon, és csak a legünnepélyesebb pillanatokban vettem kézbe: kizárólag fontos szerződéseket szentesítettem vele. Ott volt a szemem előtt, a mindennapjaim néma tanújaként.

Van egy unokatestvérem – a mai napig a legjobb barátom –, akit a sorsa ezer szállal fűz az irodalomhoz. Azokban az időkben sokat jártunk össze Lackfi Jánossal is; a közös beszélgetések, versek és tervek aranyozták be a napjainkat. Az unokatestvérem élete azonban a szerelemben korántsem volt olyan kerek, mint egy jól szerkesztett mondat. Viharos kapcsolatai rendre a házasság kapujáig vezették, hogy aztán az oltár előtt, vagy nem sokkal előtte mégis egyedül maradjon.

Egyszer az irodámban járt, és megakadt a szeme a tollon. – Nézd csak, egy Montblanc! Ráadásul aranyheggyel! – lelkendezett. Abban a pillanatban eldöntöttem: elrejtettem a fiók mélyére, és megfogadtam, hogy ez lesz a nászajándéka. Vártam a pillanatot, amikor a toll végre egy sorsfordító „igen”-t kanyaríthat a papírra.

Teltek az évek. A toll a fiók sötétjében pihent, én pedig egyszer el is árultam neki, mire készülök. Végül megérkezett a várva várt meghívó. A tollat elvittem egy töltőtoll javítóhoz, hogy teljes pompájában ragyogjon az esküvő napján. Még Lackfi Jani is írt hozzá egy verset, hogy az ajándék mellé szellemi útravaló is kerüljön:

PÁLYABÉR

(Kísérővers egy nászajándékhoz,
***** barátomnak szeretettel)

A Mont Blanc toll hegye arany,
Nem árt annak se fagy, se hő,
Kiváltképp mert kupakja van,
És fiókmélyre rejthető.

Fenn csillagmiriád pörög,
Lenn szinuszgörbe-szenvedély,
Évek telnek, csak az örök
Toll aranyát őrzi a mély.

Hattyúfészket rak az idő
Hajunkba, a fejbúb havas,
Mindenki kopár hegytető,
Benn bányában fészkel a vas.

A toll csak spéci vasdarab,
Hogyha senki nem ír vele,
Pedig valahol napra nap
Közeleg egy kéz melege.

Végül a keskeny kaptató
Mont Blanc arany csúcsára ér.
Boltban e toll nem kapható –
Mont Blanc aranya pályabér.

Fagyos talajt négy talp tipor,
Napvilágon kigyúl a hegy,
Egy kézbe kerül majd a toll –
Ha másik kézbe az az egy.

Aztán a sors közbeszólt. Az esküvőt néhány nappal a szertartás előtt lefújták. Később ugyan megtartották, de szűk körben, rokonok nélkül. A kapcsolat viharos maradt, az átadás pillanata pedig elúszott a bizonytalanságban. Amikor megmutattam a verset az unokatestvéremnek, csak annyit mondott halk, megfáradt hangon: – Most nem igazán aktuális...

A toll maradt a fiókban. Újabb évek teltek el, újabb szerelem jött, de a házasság sokáig nem került szóba. Aztán végül mégis kimondták a boldogító igent, de olyan hirtelen, olyan váratlanul, hogy mire feleszméltem volna, a pillanat már el is illant. A toll nem volt előkészítve, nem volt ott a zsebemben, így megint néma maradt.

Most újra itt van előttem, az asztalomon. Már nem a fiók mélyén rejtőzik, hanem kint a fényben. Talán egyszer, egy váratlan pillanatban mégis a kezébe kerül, és leírja azt, amire harminc éve készül.

”

___________________________

Idáig a történet. A tollnak talán valóban mágikus ereje lehet, mert amíg nálam volt, a közelemben lánykérés történt. Lackfi Jánossal amúgy van egy közös tulajdonságunk: egy napon születtünk. Köszönöm a szerzők támogatását!

Szűcs Tamás / 2026.03.