Tollak bélyegeken
Az írás mindig is az emberi kultúra szerves része volt, és a módjai, ahogy az emberek rögzítették gondolataikat és üzeneteiket, folyamatosan változtak az idők során. A gondolattovábbítást a posta megjelenése lendítette fel, a leveleken megjelentek a bélyegek (1840), ami megteremtette a bélyegművészet világát, külön műfajként a mail artot is (1960). Ezzel párhuzamosan a töltőtollak is hasonló fejlődési ívet írtak le. Kettőjük találkozásának emlékeit gyűjtöttem össze.
A leveleket évszázadokon keresztül madártollakkal írták. Ezek a tollak többnyire vágott lúdtollból készültek. A toll hegyének gyakori élesítése azonban kényelmetlenségeket okozott, és a technológia fejlődésével új íróeszközök születtek: a lúdtollakat később az acélhegyű, mártogatós tollak váltották fel. Ezek a tollak keményebb anyagból készültek, és a tollhegyek cserélhetők voltak. A mártogatós tollakat követték a tintatartállyal rendelkező tollak. Ennek a találmánynak, azaz a feltatlálójának, Petrarche Poienarunak állított emléket a román posta 2010-ben (róla bővebben ebben a cikkben írtam):
Ez a fejlesztés nagyban megkönnyítette az írást és hozzájárult ahhoz, hogy a kézzel írott levelek szélesebb körben elterjedjenek. Sorra jelentek meg az ezzel foglalkozó cégek, beindult az ipari tollgyártás. A levelek felületén megjelentek a töltőtoll reklámok is. Az alábbi levelet 1894-ben adták fel. A postásnak nem lehetett könnyű dolga kibetűzni a címzettet.
Swan töltőtoll reklám egy amerikai borítékon.
A tinták sokfélesége is fontos tényező volt az írás fejlődésében. A lúdtollak és a mártogatós tollak használatakor a tinták gyakran természetes anyagokból, például bogyós gyümölcsökből vagy gyökerekből készültek kis mennyiségben. Az írószeripar megjelenésével azonban az kínálati oldal is alkalmazkodott az igényekhez: gazdag színválasztékkal és jobb tapadással rendelkező tinták a „nép egyszerű gyermekéhez” is eljutottak.
Japán bélyeg a 80-as évekből (Nippon japánul Japánt jelent)
Magyarországi bélyegen először a 60-as években jelent meg toll. Pontosabban ennél korábbit nem találtam. Az alábbi képen egy népviseletbe öltözött néni épp a postán írja le gondolatait az új gazdasági mechanizmusról.
A 2000-es években a Magyar Posta alkalmi sorozatok (ballagás, csillagjegy, Budapest) keretében adta ki Üzenet Bélyegem címmel tollakat ábrázoló ívét.
A képeken háromféle írószert találunk: egy rubinköves Montblanc Bohéme töltőtollat, egy Montblanc Starwalker golyóstollat és egy mártogatós acélhegyű írószert. A Montblanc logót több helyen elmaszatolták, valamint a képbe belógó toll hegyéről is levették (a 4810-et meghagyták). Ennél talán gazdagabb az írószer kultúrája az emberiségnek, színesebbé is tehették volna a kínálatot, de a szűkös keretek ismertek a postánál.
A fenti ív remekül összegzi a toll és a levelezés történetét: a kézzel írt levelek hagyományos módja eltűnőben a modern technológia térnyerése miatt. Manapság ritkán születnek kézzel írt levelek, mivel az email és az elektronikus üzenetküldés gyorsabb és kényelmesebb módja az üzenetek továbbításának, arról nem is beszélve, hogy ingyen van. A postaládák nagy részét is leszerelték már.
Ugyanakkor a qr kóddal ellátott szalagos bélyegeken (matricákon) még itt-ott feltűnik a régi társ: