A toll a postán
Szép Ernő írása
Mióta az eszemet tudom, nem találtam a postán olyan tollat (ha kellett), amelyikkel becsületesen írni lehet. Szörnyű vigyázattal tudom csak a betűket olvashatókká tenni, így is olyan krikszkraksz lesz az ember írása, hogy az szégyen-gyalázat. Vannak olyan csúnya vén banyák, el nem lehet képzelni, hogy valaha takaros fiatal nők voltak. Így nem hiheti el az ember, hogy a postán működő rozzant öreg tollhegy csinos új írószerszám volt valamikor.
Ha a postáskisasszonytól új tollhegyet kér valaki, azt mondja: nincs kérem! - és meg is haragszik.
Vidéken tapasztaltam, diákidőmben, az ilyen gyalázatos postás tollakat, el nem hittem volna, hogy pesti postán is akad az ember ilyen tollszörnyetegre. Ó hogyne, inkább olyanra nem akad, amelyikkel küzdelem nélkül, bosszúság nélkül írhat. Még a főpostán is olyan komisz tollat kap, hogy annál a legkisebb falusi posta tolla se komiszabb. Évtizedes gyakorlat után rájöttem, hogy ezek a postai tollak nem lettek ilyenek, hanem ilyeneknek születtek, vagyis külön gyártják a postai tollakat, avval a céllal, hogy ne lehessen velük írni. Ki és mikor találta fel a postai tollakat, ki lehetett az az ördögi szadista? És mit vétettünk vajon, miért büntet bennünket a posta az ő tollhegyével?
De talán már megelégelhetné a posta a büntetést, éppen eleget szenvedtünk.
Nem lehetne mondjuk csak hetenként egyszer új tollheggyel ellátni a postahivatalokban alkalmazott pennákat?
Annyi idejét és annyi idegét takarítanák meg a dolgozóknak!
1955. Magyar Nemzet.
