A naplóírásról
(személyes történet)
Nem találtam statisztikai adatot arról, a naplóírás szokása mennyire kopott meg az elmúlt években, évtizedekben, de a digitális korszakban a klasszikus levélírás a posta statisztikái szerint erősen visszaesett. A szerelmes vagy családi levelek legfeljebb digitális formában maradnak meg. A naplóírás egy belső levelezés, egy párbeszéd azzal az önmagunkkal, akik voltunk egykor és azzal, akik leszünk. A naplóbejegyzések egyfajta állapotvektorai az életünknek. Egy korszak naplójegyzeteit egy ponthalmaznak tekinthetjük, ami kijelöl egy irányt, és annak képzeletbeli meghosszabbításából következtethetünk arra, hogy merre tartunk. Másrészt a jelen állapotunkat is áttekinthetőbbé teszi, tagolja a kuszának tűnő gondolatainkat. Jobb esetben a naplónk visszaolvasása közben döbbenünk rá összefüggésekre. Ezzel kapcsolatban leírok egy személyes történetet.
Évekig vezettem naplót. Elsősorban az álmaimat írtam le rövid kommentárokkal. Mivel gyakran születtek nagyon sajátos tartalmi és képi világú "filmek", örömmel vetettem papírra az álmaimat. A különös történetek között a legkülönösebb az volt, amikor egy alkalommal Jichak Rabin izraeli miniszterelnökkel álmodtam, épp egy nyilvános vécé előtt találkoztunk Jeruzsálemben, a vécés néni egy általános iskolából való osztálytársnőm volt, vele beszélgettem éppen, amikor Rabin hozzánk lépett (mint aki éppen engem keresett), barátságosan köszönt, elővett egy krétát a zsebéből, és egy számot írt fel a falra: 134. Ez az üzenet - mondta, és elment. Ebben a pillanatban felébredtem. Még sötét volt. Sokat tűnődtem a számon, miféle üzenet ez, mi közöm nekem Rabinhoz. Amennyire emlékeztem, leírtam a naplómba az álmomat ?melegében?, aztán a megoldáson gondolkodtam. Véletlenszerűen leemeltem a könyvespolcról egy könyvet, elolvastam a 134. oldalt, de nem éreztem a találatot a sorokban. Bár nem vagyok bibliaforgató, abban keresgéltem a szám jelentését. És ráakadtam a 134. zsoltárra. Áldjátok az Urat ti, kik az Úr házában álltok éjjelente! Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!. Elég tiszta és világos üzenet volt, megköszöntem. Aztán lapozgattam a naplómat, és napra rá egy évvel korábbi bejegyzésem arról szólt, hogy amennyiben létezik bármiféle metafizika, bármiféle isteni akarat, azzal az álom világában tud a leginkább kapcsolatba kerülni a földi halandó, mivel éber állapotban a sok fény, hang, zaj süketté és vakká teszi a keresőt. Ezzel a felismeréssel arra kértem az Örökkévalót, valami üzenetet küldjön az álomvilágban. Egy évre rá ezt Rabin miniszterelnöktől meg is kaptam.
 "Pin It")
