A Varázslatos Parker 61
A legtöbb, más tollgyártó céghez hasonlóan a Parker is évtizedekig dolgozott a tökéletes töltőrendszer megtalálásán, és amikor 1956-ban végre bemutatták a Parker 61 tollat, az valóban olyan volt, mintha egy másik világból érkezett volna, ahogyan azt kezdetben reklámozták. Sok közös vonása volt az akkoriban uralkodó Parker 51-es töltőtollal, de vékonyabb volt, és ami a legfontosabb, önmagát töltötte. Senki sem tudta, hogyan működik, de működött.
A Parker 61 megjelenéséig minden toll valamilyen mechanikus töltőrendszerrel rendelkezett. Még régebben szemcseppentővel vagy fecskendővel kellett tölteni. A legtöbbnél karokat, dugattyúkat vagy töltőgombokat kellett tekerni, nyomni, húzni. A Parker 61 nem rendelkezett ilyesmivel, csak egy titokzatos hengerrel, amelynek a végén néhány apró lyuk volt. Csupán le kellett csavarni a hátulját, és a tollat harminc másodpercre beletenni a palackba, és a toll megtelt tintával. Az, hogy mennyivel, erről később.
Parker 61 töltőtoll
A Parker 61 megjelenésével a vásárlóközönséget elvarázsolta az új toll, amellyel nem kellett a töltésével sokat bajlódni.
A tintaszívást egy teflonbevonatú cső végzi, benne egy kapilláris csomaggal, amely automatikusan tintát szív a tollba.
Parker 61 szívószerkezet Sokféle megoldás létezett a kéz tisztán tartására. Az addig legsikeresebb az 1952-ben bevezetett Sheaffer Snorkel volt. Ez egyfajta fecskendőt használt a tintaadagoló alatt, amelyet a tintába lehetett dugni, majd a töltés után ismét a tollba csavarni. Nem (minden esetben) kellett letörölni a foltos tollhegyet.
A Parker 61-es tollak egy olyan időszakban készültek, amikor még nagyon kevesen cserélgették a tinta színét. Ezért ez a toll inkább azoknak volt parktikus, akik mindig ugyanazt a színt használták. Parker 61 töltőtoll Egy 1989-es Pen World interjúban Don Doman, a legendás tervező, aki a Parker 61 és sok más toll külső megjelenését tervezte a Parker számára, elárulta, hogy a Parker az 51-es korszakban sok panaszt kapott a rejtett tollhegy miatt, amely megnehezítette a toll pontos tartását. Don Doman egyszerű és vonzó megoldást talált a problémára. Javasolta, hogy a markolatrészen, közvetlenül a tollhegy fölött egy intarziás nyilat helyezzenek el. Kezdetben azt tervezték, hogy a nyilat egyszerűen ragasszák a testhez, de Doman azzal érvelt, hogy a nyíl akkor túl könnyen leesne. Azt akarta, hogy a nyílvesszőt a szelvény felületével egy szintbe süllyesztve helyezzék el. A mérnökök viszont azzal érveltek, hogy az öntési eljárás túl drága és nehézkes lenne, de Doman kitartott mellette. 
Természetesen minden mai Parker 61 tulajdonos tisztában van azzal, hogy a nyilak folyamatosan leesnek (többnyire el is tűnnek), még akkor is, ha a nyilak bele vannak öntve a műanyagba. 
Ha Doman nem ragaszkodik a süllyesztett változathoz, kevés nyilazott Parker 61 maradt volna fenn egyáltalán. Ezt a nyilazást később a kínaiak is átvették (fenti képen a kék toll), de ők egy fokkal tartósabban rögzítették a tolltesthez a nyilat. Annak ellenére, hogy a toll végül is kevés alkatrészből állt, a gyártási költségek még mindig magasak voltak az előnyökhöz képest. Bár a töltőrendszer nem tartalmazott mozgó alkatrészeket, a felhasználónak mégis néha le kellett törölnie a csövet a töltés után, és mivel a legtöbb felhasználó nem akart foglalkozni a tintatároló eszköz tisztán tartásával, ritkán mosatták vagy öblítették le a tintát, ezért végül gyakran eltömődött. A Life Magazine és a Saturday Evening Post című lapokban megjelent folyamatos reklámhadjárata ellenére a Parker végül kénytelen volt leállítani a további gyártást és a Parker aerometrikus (pumpás) technológiával helyettesíteni.
Mérések
A Tompens Laboratories kiszámolta, hogy a Parker 61 toll valójában mennyi tintát is képes felszívni. Első körben a tollat teljesen feltöltöttem vízzel (víz alatt légtelenítettem), majd lemértem a súlyát. Ezután teljesen szárazon ismét lemértem. Az elméleti kapacitása a tollnak 1,391g víz.
Ezt követően a töltőt 60 mp-re vízbe mártottam a célzott kapilláris hatás miatt csupán 5 mm-es mélységben. +0,643g tintát szívott fel. A mérést követően a hegyét mártottam tintába. Sikerült újabb 0,019 g tintát felszívnia. Ezt követően ismét a szívószerkezetet mártottam vízbe. Már csak 0,012g plusz ment bele. Bő 10 percre rá újra megismételtem (újabb +0,01), és elértem a maximumot. A toll 0,684g tintát volt képes magába szívni. Parker 61 ink capacity Ez az elméleti kapacitásnak picivel kevesebb, mint a fele. Egy normál partonban 0,8 g tinta van. Azaz majdnem egy patronnyi tintát képes a toll felszívni. Megjegyzem, ha magasabb tintaoszlopba merítjük (30 mm) a szívószerkezetet, akkor első körben 1g tintát szív 45 mp alatt, azaz bő egy patronnyit.
A tollat megvásárolhatja itt..
UI. A vizsgálatban szereplő töltőtoll amúgy dán gyártmány. Ezt bizonyítja az oldalán jól látható Carl Olsen bélyegző.
