Eltűnő fókusz, túlélő firka
interjú Uj Péterrel
Az online tér térnyerése mellett a kézírás gyakorlására nem sok alkalmunk adódik, ám Uj Péter, a 444 főszerkesztője számára, aki a digitális világban dolgozik jó pár éve, mégis talált teret: a firkálást. Számára a kézírás nem csupán adatrögzítési módszer, hanem egyfajta kifejezőeszköz is, bár kihívást jelent számára a színtévesztése. A beszélgetés végén bemutatja kedvenc tollát is.
Mióta az e-mail kiszorította a levélírás gyakorlatát, nehéz a kézírásnak alkalmat találni, azt mint hétköznapi tevékenységet fenntartani. Mire használja a tollait újságíróként? Tollal ír cikkeket, naplót?
Nem volt soha életprogramom az, hogy mindenképpen megtartsam a kézírást. Ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy az adatrögzítésnek ez a leghatékonyabb módja. Próbálkoztam tabletekkel, mobiltelefonokkal, de jegyzetelésre nem igazán volt jó érzés egyik sem. Másrészt állandó firkálási kényszerem van, a leírt szavak díszítése a megjegyzésében és felidézésében segít, hogy mekkora betűkkel, milyen díszítéssel „kódolok”, a memóriám így működik, képeken keresztül. Emlékszem például egy telefonszám felírására, mekkora betűvel írtam, milyen színnel, dőléssel, bár magára a számra nem emlékeztem, de az íráskép emléke könnyebbé teszi az adott jegyzet visszakeresését. Amikor szavakat firkálok, akkor többnyire asszociációs ugrásokon keresztül történik, vagy vicces szóalkotásokkal alakul ki. Vannak esetek, amikor az engem nem érintő megbeszéléseken unalomból, önmagam szórakoztatására firkálok. Aztán amikor ránézek egy ilyen firkálmányomra, és tudom, hogy ez a keddi értekezleten született, akkor azt is tudom, hogy az előző jegyzeteim a hétfőről szólnak.
Nem akart grafikus lenni?
Nem vagyok ügyeskezű. Mindig bénán rajzoltam, általános iskolában a rajzaimra többnyire gyengébb jegyet kaptam. A betűket viszont nagyon szerettem, ezért is kedvelem a flex hegyeket. Szeretem az efféle írásképeket, a sok vonallal készülő variációkat, gyerekkoromban a gót fraktúrokkal szerettem írni. Gimnáziumban vettem egy Rotring Art Pen tollat, amivel nagyon szépen lehetett gót betűkkel írni. A legismertebb betűformákat ezzel a tollal tanultam meg. Naplóval voltak próbálkozásaim, előfordul az is, hogy teljes cikkeket írok kézzel, amit később beírok beszédértő szoftverrel. Előfordul, hogy ölembe veszek egy füzetet, és arra koncentrálok, hogy írjak 3-4 mondatot, mert ha gép elé ülök, abból csak káosz lesz, és nem csak az időt lopja el, hanem annyira letérít bizonyos dolgokról, hogy teljesen eltévedek.
Pályáját 1990-ben kezdte a Népszabadságnál, 1994-ben alapító szerkesztője az Internetto híroldalnak, 2000-től az index.hu főszerkesztője, 2013-ban alapította a 444.hu-t. Azóta is ott dolgozik főszerkesztőként. Miközben az online térben él, gyakran eltéved benne. Mennyire veszélyes ez a tér?
Ezt az egész internetes újságírósdit elsőként kezdtem, de mostanára lett annyira drámai a helyzet, amit magamon is érzek, hogy ezt jól érzékeltetik az erről megjelent tanulmányok is, az ezzel foglalkozó cikkek, könyvek, főleg ott, ahol a gondok korábban jelentkeztek, az Egyesült Államokban. Kiemelném Anna Lembke Dopamination (magyarul Dopaminkorszak), vagy Johann Hari Tönkretett figyelem című könyvét, amik ezekkel az online hatásokkal foglalkoznak.
Mintha elérkezett volna evolúciós korlátjához az ember: több százezer éven keresztül kondicionálva volt az agyunk arra, hogy mire figyeljünk. A technológia ennek határait feszíti, egyre több aggasztóbb jele van annak, hogy bizonyos mentális problémák mennyire megszaporodtak. Ezzel egyre többen foglakoznak, bár nem tudom, mennyire valós ez a morális pánik, annak idején a gőzmozdonyok gyorsaságától aggódtak, hogy abba bele lehet halni. Én is érzem saját magamon, hogy van egy állandó, sokkal erősebb szétesési kockázata az online térnek, egyre nehezebben tartom a fókuszt bizonyos kérdéseken, és egyre bonyolultabb technikákat találok ki magam is, hogy hogyan ússzam meg e szétesést. Senki nem látta előre a 80-as években, milyen léptékű változások lesznek e téren. Volt egy csomó illúzió, amit gondoltunk az egészről, ami működött is, ami most csúnyán visszaüt. Aztán vagy megküzd vele az ember, vagy sem, bár sok ideje nincs erre. A társadalom ilyen fokú bonyolultságára senki nem készült fel. Rengeteg ember él, az eszközök bonyolultak lettek, sok munkamegosztás van, hatnak egymásra. A társadalomtudósok szoktak elemzéseket közölni, jósolni, de senki nem tudja igazán, hogy mi van. Aki meg azt állítja, hogy tudja, az szélhámos. A három test problémához képest nyolcmilliárd test problémával állunk szembe.
A magyar társadalom szövetének a felbomlása is ennek a következménye?
A magyar társadalom szerintem 1920 óta válságról válságra bukdácsol. A dolgok nagyon szerencsétlen együttállása volt Trianon. Nem csak a társadalmat, hanem a gondolkodást is bomlasztotta. Még baloldali gondolkodók is gyakran hangsúlyozták ezt: Tamás Gáspár Miklós csonkamagyar gondolkodásról írt. Maga a trauma annyira korlátozta a gondolkodást, ami az áldozattudatot erősítette, ami napjainkig kihat – bár Kölcsey himnusza már ennek erős előjele volt. Ez kapott még egy nagy lapáttal 1920-ban.
Társadalmi bomlás mindenhol jelen van, ez nem tűnik magyar specialitásnak.
A modern ipari tömegtársadalmak kialakulása mellett megjelentek ideológiai minták, a nacionalizmus, ennek radikális mintái, a nácizmus, ami nem is nacionalizmus, hanem faji alapú ideológia, ami a tömegtársadalmakat közvetlenül érinti és alakítja, nos ezek egyszerre jelennek meg, ez Magyarországon traumatikus volt. Románia az utolsó 100 évben messze nem volt annyira frusztrált. Vannak sikeres nemzetállami projektek, a lengyeleknél most van születőben a nagyhatalmi tudat, az ambíciókba az is belefér, hogy ennek a szláv világnak ők lesznek a központja, a nyomorult oroszok elintézik majd magukat. Bár a lengyeleknek sok társadalmi diszfunkciójuk van, a többi társadalomhoz hasonlóan vannak közös eszmék, közös külpolitika. Nálunk ez hiányzik.
Kanyarodjunk vissza a tollakhoz. Mi volt az első tolla?
A legelsőre nem emlékszem. Az általánosban kötelező volt tollal írni, én meg elég ügyetlen voltam. Mindig tintás volt mindenem, nagyon utáltam. Később, gimnáziumban jött vissza a töltőtoll, kicsit sznobizmusból. Volt egy jó barátom, Láng Laci, akinek egy Waterman tolla volt, és láttam, hogy töltőtollal ír és ez mennyire veszettül vagány. Nagyon polgárinak tűnt, kifinomultság volt benne.
Ifjúkorában vágyott a polgári milliőre?
Dehogy, mi inkább punkok voltunk, Laci is, de ezzel is szembementünk a kádári szürkeséggel. Akkoriban a polgáriság is rock and rollnak számított. Akkoriban apám a tollai közül megajándékozott eggyel, amiről kiderült később, hogy egy Montblanc. Nem voltunk kutyabőrös család – és akkor finoman fogalmaztam. Apai nagyapám pénzügyőr volt Szolnokon, kispolgári egzisztencia. Később tudtam meg, hogy ezek a tollak viszonylag olcsók voltak, a kispolgári családokban volt már normális töltőtoll. Apám érettségire kapta az ő apjától, mint a család reménysége, mivel jól tanult. Ezt kaptam tőle később. Apám mérnök ember volt, gyakran jegyzetelt, és jellemzően ceruzát használt. Miután megkaptam tőle, gyakran hangsúlyozta, hogy gyakoroljam a folyóírást, ha már lett egy töltőtollam. Az elemiben a klasszikus folyóirás után mindenki átállt a nyomtatott írásra. Apám mindent kézzel jegyzetelt, holott elsőként használta a számítógépet a mérnöki munkájához. Így a tőle kapott töltőtollal már a folyó írást tudtam gyakorolni.
A gimnázium végén derült ki számomra, hogy a Montblanc értékes márka. Felnőttként próbáltam visszaemlékezni, milyen típusú toll lehetett, nagyon sajnálom, hogy már nincs meg. Az egyetem első évében csúnyán leejtettem a hegyére. Elvittem a Tollklinikára, ami az utolsó tollszerviz volt Magyarországon, de nagyon rossz érzés köt hozzá, mert kapásból elküldtek a ….ba, hogy ők ezeket a nyamvadt, olcsó tucat Montblanc tollakat nem javítják, kotródjak a fenébe. Egy darabig kallódott, aztán eltűnt, pedig mindig mindent elrakok, mániákus gyűjtögető vagyok, semmit nem akarok kidobni, de valahogy ez eltűnt.
Hány tolla van? Mik a kedvencei?
Úgy 60 tollam van, értékét tekintve jelentősebb egy klasszikus Meisterstück 146-os, ajándékba kaptam, de annyira nem szeretem. Nincs semmi, amit szerethetnék benne, amit nagyon jól tudna. Mint mondtam, a lágy hegyű japán tollakat szeretem. Van egy ilyen Heritage tollam, egy Pilot Falcon heggyel, bár a 912-es hegynél merevebb. A tintától is függ, melyik mire használható. Van két Fountain Pen Revolution tollam, modern flex hegyűek, de az arany változatot még nem próbáltam ki. A flex tollak külön világot képviselnek, hallottam a BlueDew tollhegyekről, amik kifejezetten a flex hegyekre álltak rá.
Megkértem, hozza el a találkozónkra a kedvenc tollát.
Igen, ez egy Pilot Decimo töltőtoll. Azért jön be, mert hozza a pilotos könnyedséget, közben jól szállítható. 1964-ben ezt jól kitalálták, a hegye is nagyon príma. Nem olyan rég vásároltam, Japánból rendeltem egy éve.
Nem egy klasszikus kinézetű töltőtoll. Inkább golyóstollnak tűnik, úgy is kell kinyomni a hegyét.
Nekem nem a kinézet, hanem az írás a fontos egy töltőtollnál. Azért utálok golyóstollal írni, mert nem jó érzés. A Pilotok mindegyike ezt a jó lágy érzést adja vissza. Az olcsóbb kategóriákat nem próbáltam. Sailorból volt egy olcsóbb, azzal sem volt gondom.
Milyen tintákat kedvel?
A Diamine Ancient Coopert nagyon kedvelem, mert írás közben több árnyalata van. Remekül lehet velük játszani. Amit szintén kedvelek, amit ebben a Pilot tollban is használok, a Pilot Iroshizuku Yama-budo tintája. A tinták világára még nem kattantam rá, bár sok tintám van. Sajnos erősen színtévesztő vagyok, bizonyos árnyalatokat nem látok. A katonaságnál az ilyen típusú színtévesztőket bombázótiszteknek vették fel, mert a tereptárgyakat jobban meg tudják különböztetni. Amikor én voltam katona, már nem voltak bombázótisztek. Elvtársként kezdtük, úrként végeztük.
Hogy derült ki, hogy színtévesztő?
Klasszikus piros-zöld tévesztő vagyok, már az oviban feltűnt, hogy a fák lombjait barnára festettem. A hétköznapokban is gondot tud okozni, ha moziba megyek, az online foglalásánál a zöld-piros megjelöléseket nehezen észlelem. A bordó, barna és piros színeket zöldnek látom és visszafele. Amikor a fa törzsét zöldre festem, én azt barnának látom, de láthatom azt zöldnek is. Ez agyi folyamat, hogy mit minek érzékelünk, hogy „fordítjuk le”. A színérzékelésről született egy érdekes cikk a 444-en, ahol szó van egy himba törzsről. Nekik csak 4 szavuk van a színekre, és e négy szóhoz tartozó csoportban nem is tudnak megkülönböztetni színeket. A dambu szavuk a barna, a vörös és a zöld bizonyos árnyalatait foglalja keretbe, és nem is látnak köztük különbséget, pedig jó a szemük.
Kollégái között használ még tollat valaki?
A cégnél ketten vagyunk feketeöves töltőtollasok. A Qubit főszerkesztőjével, Vajda Gáborral amikor összejövünk workshopra, akkor bemutatjuk egymásnak a tollainkat. Legutóbb egy 149-es Meisterstück tollat mutatott, valamint van egy nagy Pelikan 1000 tolla is.
(Fotó és szöveg: Szűcs Tamás - 2024.02.)
