- - NÓVUM

- Date
- 2023. november 13
...

- Date
- 2023. november 14
...

- Date
- 2023. november 16
...

- Date
- 2023. november 22
...

- Date
- 2023. november 28
...

- Date
- 2023. november 29
...
Marschall József töltőtolla

Pár hete került hozzám egy szép, sötétzöld töltőtoll. Tulajdonosa Marschall József hajtó és tréner, akiről emlékversenyt is elneveztek az ügetőn. Ennek ellenére nagyon kevés adatot sikerült összeszednem róla. 1909-ben született, 85 éves korában, 1994-ben halt meg. 3400 versenyben győzött, hét ügetőderbit nyert, az ötvenes évek elején megjárta Recsket. Talán azért, mert 1947, 1949, 1950 és 1951-ben megnyerte a derbit, de a Rákosi-rendszer sűrűjében elképzelhetetlen módon imperialista (amerikai) lovakkal. Az is csoda, hogy a lovak beléphettek az országba. Az pedig szintén csoda, hogy miután a magyar munkás-paraszt lovakat megalázták, vissza is térhettek az USÁba. 1952-ben ennek a sorozatnak vége lett, Marschall József nem indult egy darabig a derbin. Valószínűleg ebben az évben kerülhetett a munkatáborba. Ezt követően 1967-ben nyert ismét, immár magyar lóval. Bizonyos az is, hogy a töltőtoll 1940 körüli gyártmány, a nevét (látszólag az aláírását) is ekkor gravírozhatta bele. A tollon nincs egyéb márkajelzés. Valószínűleg német gyártmány. Szép nagy, 14k arany hegye van, flexibilis. Marschall József emlékét őrzi egy rövid filmhíradó is 1947-ből. Aki többet tud róla, írja meg nekem! Köszönöm Békési Ilonának a segítséget (Budafoki könyvtár).





ELADÓ TOLLAK

- Date
- 2023. november 23
...

- Date
- 2023. november 11
...

- Date
- 2023. november 09
...

- Date
- 2023. november 09
...

- Date
- 2023. november 07
...

- Date
- 2023. november 03
...

- Date
- 2023. november 01
...

- Date
- 2023. október 30
...

- Date
- 2023. október 25
...

- Date
- 2023. október 20
...

- Date
- 2023. október 15
...

- Date
- 2023. október 06
...

- Date
- 2023. október 05
...

- Date
- 2023. október 04
...

- Date
- 2023. szeptember 03
...

- Date
- 2023. augusztus 30
...

- Date
- 2023. július 20
...

- Date
- 2023. július 17
...

- Date
- 2023. július 13
...

- Date
- 2023. július 06
...

- Date
- 2023. június 30
...

- Date
- 2023. június 30
...

- Date
- 2023. június 21
...

- Date
- 2023. június 19
...

- Date
- 2023. június 12
...

- Date
- 2023. június 07
...

- Date
- 2023. május 24
...

- Date
- 2023. május 22
...

- Date
- 2023. május 14
...

- Date
- 2023. május 09
...

- Date
- 2023. május 11
...

- Date
- 2023. május 04
...

- Date
- 2023. május 03
...

- Date
- 2023. május 01
...

- Date
- 2023. április 22
...

- Date
- 2023. március 31
...

- Date
- 2023. március 28
...

- Date
- 2023. február 23
...

- Date
- 2023. február 23
...

- Date
- 2023. február 23
...