A töltőtoll tintákról (I/II)
Az alábbiakban a töltőtoll egyik lényegi eleméről, a tintáról lesz szó. Töltőtollunk kiválasztása mellett igen lényeges a jó tinta megtalálása. Elsősorban a színe szerint történik a választás, de nem lényegtelen szempont az sem, hogy az adott tinta milyen összetevőkkel rendelkezik, milyen tulajdonságokkal bír. Sajnos a kémiai ismereteket nem sikerült átadni a líceumban (gyorsan hozzáteszem, átvenni sem volt nagy szándék bennem), pedig a kémiai paraméterek a tintának igen fontos elemei. De bízom benne, sikerül új ismeretekkel gazdagítanom a kedves olvasót.
A töltőtolltinta két fő összetevőből, vízből és festékből áll, ez a XIX. század vége óta alig változott. A festék, mivel vízben oldódik, garantáltan egyenletesen kell eloszlania a folyadékban anélkül, hogy a tinta használaton kívüli időszakokban a színkomponens kicsapódna.
Régebben a tinta viszkozitása (folyadék belső ellenállásának mértéke) és a száradási idő közötti összefüggés volt a legnagyobb probléma. A töltőtoll tinták mai gyártásánál a száradási idő kevésbé fontos, és a hangsúly inkább a színsűrűségre és a toll megbízhatóságára helyeződik, különösen a töltőtollak többségének korlátozott használata esetén.
A megbízható tintaáramlás és az optimális száradási idő egyensúlyának kérdésével 1928-ban George Parker foglalkozott. Quink tintájának (gyorsan száradó tinta) összetételébe oldószert használt azzal a céllal, hogy megbízható tintaáramlást biztosítson gyorsabb száradási idővel, a toll eltömődésének veszélye nélkül. A régebbi gyártmányokban a Quink bizonyos fokú vízállóságot is kínált, aminek a receptje a mai Parker Quink tintában is megmaradtak. A Quink továbbra is az egyik legnagyobb mennyiségben értékesített tinta világszerte.
A tintagyűjteményem (részlet)
A tintakészítő vegyészek számára a színezékek alternatívája a pigment alapú, szilárd anyagszemcsékkel elkevert tinta lenne. A pigmentált tinták általában erősebb, sűrűbb színeket kínálnak, mint a festékalapú megfelelőik, különösen a világosabb színek esetében. A pigment azonban természeténél fogva egy folyadékban szuszpendált (lebegő) szilárd anyag. Az alapvetően kapilláris működéssel működő töltőtollak a folyadékok finom csatornákon keresztül történő szabad áramlásától függenek, és a pigmentek a folyadék párolgása és a szilárd anyagok lerakódása miatt jó eséllyel elzárhatják az áramlási útvonalakat (ez függ a kapillárisok méretétől is). A tinták hajlamosak lehetnek arra is, hogy a pigment a folyadékból kiülepedjen a folyadékból a hosszan tartó mozdulatlanság idején. A pigmenttinták általában az elsősorban kalligráfiához használt mártótollakhoz ajánlottak.
A fenti képen egy súlyosan eltömődött tintavezető. A több órás áztatás, valamint az ammónia sem oldotta a dugulást. Ilyenkor kézzel kell "újraásni" a járatokat.
Az alábbi kép a tisztítás utáni állapotról készült.
A modern festékalapú tintákat egyre inkább befolyásolják a vegyipar fejlesztései, amelyek megbízható, hibrid festékalapú tintákat hoznak létre, néhány mikroszkopikus szilárd anyaggal az általános szín- és száradási teljesítmény javítása érdekében.
(a folytatásban a színes tintákról lesz szó)
