Az üveghegyen túl
Az üveghegyű régi tollak igazi kuriózumnak számítanak manapság, hiszen elég egyszer leejteni, vagy odakoppintani a toll végét, és a javíthatatlan törés csak a megmaradt, ép tollak értékét növeli. Ugyanakkor már új gyártású üvegtollakat is vásárolhatunk, amivel fokozhatjuk a kézírás élményét, főleg, ha napfényes lapon használjuk. Mi van az az üveghegyen túl?
Velencétől északra, egy kis szigeten, Murano üvegfúvói az 1700-as évek környékén az addig használt lúdtollak helyett üvegtollakat kezdtek gyártani. Az üvegfúvás titkának továbbadása idegeneknek halálbüntetéssel járt, ezért ezen a területen hosszú ideig a muranoi üvegtárgyak monopolizálták a piacot. Ezek az üveghegyű tollak az 1920-as években, a töltőtollak megjelenése előtt, világszerte nagy népszerűségnek örvendtek. A toll hegyében lévő apró barázdák kapillárisokként működtek, és egy tintatartályt alkottak. Egy tintamártással körülbelül egy mondatig lehetett velük írni. Az acélhegyekkel szemben, amelyek már a XIX. században elterjedtek, az üveghegyű tollak olyan egyedülálló tulajdonságokkal rendelkeztek, amelyeket az indigópapír használata nélkülözhetetlenné tett.
A CC (indigópapír)
Ralph Wedgwood (1766-1837), angol feltaláló és a Wedgwood fazekascsalád tagja volt. Legnevezetesebb találmánya az indigópapír legkorábbi formája volt. A másolatok készítésére alkalmas módszerét "stilográfiai írónak" vagy noctográfnak nevezte el. A találmányra 1806-ban kapott szabadalmat.
Az indigópapír (az indigócserjék kivonatából készült, másolásra alkalmas papír) bevezetésével nőtt az igény arra, hogy hétköznapi töltőtollakkal is lehessen indigómásolatot készíteni. Az üveghegyű töltőtollak ebben az időszakban jelentek meg a piacon párhuzamosan a töltőtollak felfedezésével.
A kézírás indigómásolatához erősen kellett nyomni az írószert a papírhoz. Bíró László József találmányáig várnunk kellett a golyóstollra, amely ezt a problémát megoldotta. A másolatkészítéshez használt tollhegynek nagyon keménynek kellett lennie ahhoz, hogy írás közben a szükséges nyomást gyakorolhassa a papírra, mivel a hagyományos tollhegyek szétnyílnának a szükséges nyomás alatt, és megszakadna a tintafolyás.
Körülbelül 1912-ben a Kaweco cég az üveg helyett achátból készített csavart végű tollhegyet alkalmazott. Az achát hegyek lehetővé tették a kívánt nyomás gyakorlását a papírra írás közben, viszont a gyártásuk lényegesen költségesebb volt az üveghegyeknél.
Alább egy Kaweco Sport töltőtoll látható üvegheggyel.
A Montblanc kínálatában szerepeltek üveghegyű töltőtollak is (biztonsági töltőtoll "M.G. 400" és nyomógombos töltőtoll "M.G. 420"). A módosított logó a "Montblanc Glass Fountain Pen" (Montblanc üveg töltőtoll) feliratot jelentette. Az üveghegyű sorozat egy egyszerűbb típus volt. Ez a toll körülbelül 12 cm hosszú kupakkal. Egy 1930-as évekbeli katalógusban "olcsó toll az indigópapírhoz" leírás szerepelt. Egy másik katalógusban mindössze 3 RM (Reichsmark) volt az ára. Összehasonlításként, ez volt a legolcsóbb töltőtoll, míg a következő legolcsóbb egy Reflex diáktoll volt, amit 4 RM-ért lehetett megvásárolni. Mindez nagyon eltér attól az 50 RM-től, amelyért ugyanebben a katalógusban a 129-es toll volt elérhető!
Később elkezdték gyártani a hagyományos tollhegy formájú, szénmentes tollhegyeket is. A tollhegyek szétnyílásának megakadályozása érdekében különböző módon lehetett őket gyártani. Például a Pelikan vállalkozott olyan tollhegyek gyártására a 100N modellekhez, melyek anyaga sokkal erősebb (merevebb) volt a szokásosnál. Ezek a tollhegyek vizuálisan megkülönböztethetetlenek voltak a normál tollhegyektől, de lényegesen súlyosabbak voltak. A megnövekedett súly azonban magasabb anyagköltséggel járt, ezért kifejlesztettek egy olcsóbb módszert, hogy hasonló írási jellemzőket érjenek el. Ehhez a tollhegy nyílását jelentősen megrövidítették, így a tollhegy tényleges hossza csökkent. A rövidített hossz miatt a tollhegy lényegesen kevésbé terült szét, és így sokkal keményebb volt, mint a normál tollhegyek. Mivel a Pelikan töltőtollak légzőnyílása ugyanazon a helyen maradt, a tollhegy végéhez közelebb kellett egy második lyukat készíteni. Vannak azonban tollhegyek, amelyeknek rövidített tollhegynyílása van, és csak egy légzőnyílásuk, melyek feltűnően messze előre kerültek.
A Visconti a 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején kezdett celluloid tollakat gyártani. Néhány korai sorozat celluloidból készült, és aranyozott tollhegyekkel is elérhető volt. Az 1990-es évek elején a Visconti piacra dobta a Ragtime sorozatot, melynek dizájnja az 1900-as évek első évtizedének stílusát idézte fel. Ugyanezt a koncepciót alkalmazták a Classic sorozat esetében is, ami az 1920-as évek elejének lapos tetejű modelljeire utal. A Classic sorozat mindkét tolla aranyozott és üveg tollhegyekkel van ellátva.
Néhány, jelenleg is gyártott japán üveghegyű toll:
