Az indigópapír (az indigócserjék kivonatából készült, másolásra alkalmas papír) bevezetésével nőtt az igény arra, hogy hétköznapi töltőtollakkal is lehessen indigómásolatot készíteni. Az üveghegyű töltőtollak ebben az időszakban jelentek meg a piacon párhuzamosan a töltőtollak felfedezésével.

A kézírás indigómásolatához erősen kellett nyomni az írószert a papírhoz. Bíró László József találmányáig várnunk kellett a golyóstollra, amely ezt a problémát megoldotta. A másolatkészítéshez használt tollhegynek nagyon keménynek kellett lennie ahhoz, hogy írás közben a szükséges nyomást gyakorolhassa a papírra, mivel a hagyományos tollhegyek szétnyílnának a szükséges nyomás alatt, és megszakadna a tintafolyás.

Körülbelül 1912-ben a Kaweco cég az üveg helyett achátból készített csavart végű tollhegyet alkalmazott. Az achát hegyek lehetővé tették a kívánt nyomás gyakorlását a papírra írás közben, viszont a gyártásuk lényegesen költségesebb volt az üveghegyeknél.

Alább egy Kaweco Sport töltőtoll látható üvegheggyel.


A Montblanc kínálatában szerepeltek üveghegyű töltőtollak is (biztonsági töltőtoll "M.G. 400" és nyomógombos töltőtoll "M.G. 420"). A módosított logó a "Montblanc Glass Fountain Pen" (Montblanc üveg töltőtoll) feliratot jelentette. Az üveghegyű sorozat egy egyszerűbb típus volt. Ez a toll körülbelül 12 cm hosszú kupakkal. Egy 1930-as évekbeli katalógusban "olcsó toll az indigópapírhoz" leírás szerepelt. Egy másik katalógusban mindössze 3 RM (Reichsmark) volt az ára. Összehasonlításként, ez volt a legolcsóbb töltőtoll, míg a következő legolcsóbb egy Reflex diáktoll volt, amiért 4 RM-ért lehetett megvásárolni. Mindez nagyon eltér azon 50 RM-től, amelyért ugyanebben a katalógusban a 129-es toll volt elérhető!


Később elkezdték gyártani a hagyományos tollhegy formájú, szénmentes tollhegyeket is. A tollhegyek szétterülésének megakadályozása érdekében különböző módon lehetett őket gyártani. Például a Pelikan vállalkozott olyan tollhegyek gyártásába a 100N modellekhez, melyek anyaga sokkal erősebb (merevebb) volt a szokásosnál. Ezek a tollhegyek vizuálisan megkülönböztethetetlenek voltak a normál tollhegyektől, de lényegesen súlyosabbak.A megnövekedett súly azonban magasabb anyagköltséggel járt, ezért kifejlesztettek egy olcsóbb módszert, hogy hasonló írási jellemzőket érjenek el. Ehhez a tollhegy nyílását jelentősen megrövidítették, így a tollhegy tényleges hossza csökkent. A rövidített hossz miatt a tollhegy lényegesen kevésbé terült szét, és így sokkal keményebb volt, mint a normál tollhegyek. Mivel a Pelikan töltőtollak légzőnyílása ugyanazon a helyen maradt, a tollhegy végéhez közelebb kellett egy második lyukat készíteni. Vannak azonban tollhegyek, amelyeknek rövidített tollhegynyílása van, és csak egy légzőnyílásuk, melyek feltűnően messze előre kerültek.

A Visconti a 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején kezdett celluloid tollakat gyártani. Néhány korai sorozat celluloidból készült, és aranyozott tollhegyekkel is elérhető volt. Az 1990-es évek elején a Visconti piacra dobta a Ragtime sorozatot, melynek dizájnja az 1900-as évek első évtizedének stílusát idézte fel. Ugyanezt a koncepciót alkalmazták a Classic sorozat esetében is, ami az 1920-as évek elejének lapos tetejű modelljeire utal. A Classic sorozat mindkét tolla aranyozott és üveg tollhegyekkel van ellátva.