KosztolĂĄnyi DezsƑ: Ember Ă©s vilĂĄg

TöltƑtollam halĂĄlĂĄra

 

Egy augusztusi napon vettem, mĂ©g a bĂ©kĂ©ben, pontosan harmincegy esztendeje. ?EmlĂ©kezem, fehĂ©r nyĂĄri ruhĂĄt viseltem akkor, rozsdabarna nyakkendƑt s amĂ­g hazafelĂ© mentem az alkonyaiban, megnyĂșlt ĂĄrnyĂ©kom elrajzoltan Ă©s valĂłszĂ­nƱtlenĂŒl libegett elƑttem az aszfalton, a lilĂĄs pĂĄrĂĄzat porĂĄban. Zsebemben pedig ott nyugodott az Ășj töltƑtoll, papĂ­rtokjĂĄban, vattĂĄba ĂĄgyazva, mint csecsemƑ a bölcsƑjĂ©ben. ?Alighogy hazaĂ©rtem, kicsomagoltam, odafektettem jobb hĂŒvelykujjam Ă©s nagy ujjam közĂ©, ahhoz az Ă­rĂłbĂŒtyökhöz, mely hivatĂĄsom egyetlen maradandĂł kitĂŒntetĂ©se, emlĂ©ke Ă©s testi rendellenessĂ©ge. BarĂĄtkoztam vele. Vonalakat hĂșzogattam, lefirkĂĄltam többször egymĂĄs utĂĄn a nevemet, azt a tizenhĂĄrom betƱt, mely szerencsĂ©tlen szĂĄmĂĄval szĂŒletĂ©sem Ăłta szerencsĂ©sen jellemez engem magam Ă©s a vilĂĄg elƑtt. Olyan volt ez, mint holmi bemutatkozĂĄs. A töltƑtoll tudomĂĄsul vette, hogy Ă­gy hĂ­vnak s kezesen rajzolta szemĂ©lyisĂ©gem fogalmi jegyĂ©t vĂ©kony Ă©s mĂ©gis ĂĄrnyalt betƱivel. Szoktattam magam a töltƑtollhoz s a töltƑtollat magamhoz. Boldog pillanatok voltak. Ekkor barĂĄtkoztunk össze. - Csakhamar belĂĄttam, hogy soha mĂ©g gyĂĄr nem gyĂĄrtott olyan töltƑtollat, mely annyira megfelelt volna idegrendszeremnek, vĂ©rem lĂŒktetĂ©sĂ©nek, lĂ©legzetvĂ©telemnek, mint ez. Minden idƑben egy tucat töltƑtollat tartogattam a fiĂłkomban merƑ idegessĂ©gbƑl, hogy ha Ă­rĂĄs közben elfĂĄradnĂ©k az egyikkel, akkor egy mĂĄsikat vehessek elƑ s vĂĄltott lovakkal Ă©rkezzem a cĂ©lhoz. De a többiekkel mĂĄr egyĂĄltalĂĄn nem törƑdtem. ÁllandĂłan ezt hasznĂĄltam. Vele Ă­rtam meg öt regĂ©nyemet, többszĂĄz versemet, elbeszĂ©lĂ©semet, cikkemet Ă©s sokezer levelemet, de ezt kaptam kezembe akkor is, amikor alĂĄĂ­rĂĄsomat kĂ©rtĂ©k figyelmes gyƱjtƑk, vagy az adĂłintĂ©sek kevĂ©sbbĂ© figyelmes kĂ©zbesĂ­tƑi. Annyira egyek voltunk, hogy nem is tudtuk, ki dolgozik: Ƒ-e, vagy Ă©n.

Kosztolányi DezsƑ

   Egy tĂ©li Ă©jszakĂĄn - tĂ­z Ă©ve lehet ennek - Ă©szrevettem, hogy nem megy a munka. Fölkeltem Ă­rĂłasztalomtĂłl, le-föl sĂ©tĂĄlgattam, olvastam Ă©rlökĂ©semet, hƑmĂ©rƑt dugtam a hĂłnom alĂĄ, mert azt hittem, lĂĄzam van. KiderĂŒlt, hogy nem Ă©n vagyok beteg, hanem a töltƑtollam. Az folyton botladozott, ugrĂĄlt a papĂ­ron, nyugtalanul ide-oda hĂĄnykĂłdva. MĂĄsnap elvittem a mƱszerĂ©szhez. Maga elĂ©- fektette az asztalra, egy villanylĂĄmpa Ă©les sugĂĄrkörĂ©be, majd azzal a döbbenetes merĂ©szsĂ©ggel, mellyel a sebĂ©szek hirtelenĂŒl fölnyitjĂĄk szervezetĂŒnket, szĂ©tszedte Ă©rrendszerĂ©t, lecsavarta gumi-szĂ­vĂłkĂĄjĂĄt, mely a szĂ­v szerepĂ©t betöltve tintĂĄt szivattyĂșz testĂ©be, valamit igazĂ­tott rajta itt Ă©s ott Ă©s mosolyogva ĂĄtnyĂșjtotta. Megnyugtatott, hogy minden rendben. KĂ©sƑbb mĂ©g egyszer-kĂ©tszer ki kellett cserĂ©lnie a tollĂĄt is, mert irĂ­diuma elnyƱvƑdött. Csak azt kötötte lelkemre, hogy ezutĂĄn egy kissĂ© kĂ­mĂ©ljem Ă©s gondozzam s minthogy annyit robotol szegĂ©ny, hetenkĂ©nt egyszer langyos vĂ­zzel öblögessem ki... KitƱnƑ szerszĂĄm - biztatott - elĂ©l a töltƑtollak legvĂ©gsƑ korhatĂĄrĂĄig.

   Komoly betegsĂ©ge ebben az Ă©vben kezdƑdött. Egyszer csak könnyezett. Én Ă©ppen egy vidĂĄm törtĂ©netet Ă­rtam vele, de töltƑtollam, mint azok az idƑ elƑtt megrokkant öregemberek, akik minden ok nĂ©lkĂŒl sĂ­rnak, humoromat teljesen fitymĂĄlva, egy kövĂ©r könnycseppet pottyantott kĂ©ziratomra, majd ismĂ©t egyet. EttƑl megriadtam. Csak nem aggkori vĂ©gelgyengĂŒlĂ©s? NĂ©hĂĄny hĂ©tig remĂ©nykedtem. NemsokĂĄra egy versem Ă­rĂĄsa közben azt hallottam, hogy mindenfĂ©le gyanĂșs Ă©s alattomos neszt is ad, serceg, sĂłhajt Ă©s mĂ©lyen felköhög hurutos tĂŒdejĂ©bƑl. ?Azonnal kocsira szĂĄlltam Ă©s a mƱszerĂ©szhez hajtattam. FehĂ©r köpenyben, udvariasan fogadott. NagyĂ­tĂłĂŒveggel szemlĂ©lte, hosszan Ă©s nĂ©mĂĄn. Közben magyarĂĄzgattam neki, hogy nyilvĂĄn ismĂ©t valami jelentĂ©ktelen baja lehet, - nĂĄtha, vagy meghƱlĂ©s - hiszen a tokja mĂ©g Ă©p, alig kopott s a kupakja is csak oldalt van valamicskĂ©t elcsempĂŒlve. Erre azonban Ƒ mĂĄr nem felelt semmit. Nem is mosolygott. ReĂĄm tekintett. Úgy tekintett reĂĄm, mint aggĂłdĂł rokonokra az az orvostanĂĄr, aki egy nyolcvanhĂ©tĂ©ves ag?gastyĂĄnnĂĄl Ă©relmeszesedĂ©st, szĂ­vbillentyƱ-elĂ©gtelensĂ©get Ă©s kĂ©toldali tĂŒdƑgyulladĂĄst Ă©szlel. Bizonyos szomorĂș rĂ©szvĂ©ttel, de bizonyos kajĂĄn-hetyke szigorral is megkĂ©rdezte tƑlem, mikor vĂĄsĂĄroltam.

   - HĂĄt igen, -  bĂłlintott - igen, kĂ©rem - s visszaadta. Én mĂ©g hĂĄrom napig dolgoztam vele. MĂșltkor aztĂĄn, amikor egy hosszabb Ă©rtekezĂ©sre noszogattam, elhördĂŒlt s szemem lĂĄttĂĄra hĂĄnyni kezdte vĂ©rĂ©t, az Ƒ zöldtinta-vĂ©rĂ©t, mind elĂ©m okĂĄdta, egyet mĂ©g nyekkent s vĂ©ge volt. MegindultĂĄl! pillantottam rĂĄ. GĂ©p volt. de lĂ©lek is volt, szellemi munkĂĄs. UtoljĂĄra megadtam neki azt a tisztessĂ©get, hogy belecsavartam kĂ©ziratomba, mint szemfedƑbe, visszahelyeztem papĂ­rtokjĂĄba, melyben annakidejĂ©n hazahoztam s utasĂ­tottam a cselĂ©det, hogy reggel kĂ­mĂ©letesen nyĂșjtsa ĂĄt a szemetesnek.
   Most nincs többé.
   De valahĂĄnyszor Ă­rok, mĂ©g rĂĄ gondolok. TartalĂ©kombĂłl elƑkerĂŒltek a rĂ©gĂłta parlagon heverƑ, pihent töltƑtollak, melyeket ezutĂĄn huzamosabb munkĂĄra fogok be. Ezek is hozzĂĄsimulnak az ujjaimhoz, igyekeznek teljesĂ­teni kötelessĂ©gĂŒket. FĂŒrgĂ©n szĂĄntjĂĄk a papirost. Olykor, szerencsĂ©s-ritka pillanatokban velem röpĂŒlnek az önkĂ­vĂŒlet egĂ©be is. MĂ©gis minden ĂĄldott nap eszembe jut az öreg töltƑtoll, mely a koporsĂłvĂĄ kinevezett papĂ­rtokjĂĄban hever valahol a szemĂ©ttelepen. Ilyenkor az utĂłdai, melyek helyettesĂ­tik, hirtelen elakadnak a mondat közepĂ©n, egy percig vesztegelnek, mint azok a vonatok, melyek vilĂĄghĂ­res nevezetessĂ©geket gyĂĄszolnak s halĂĄluk Ă©vfordulĂłjĂĄn az orszĂĄg egĂ©sz terĂŒletĂ©n egyszerre megĂĄllnak a sĂ­neken, ott, ahol Ă©ppen vannak, alvĂł pusztĂĄkon, ligetek vagy disznĂłhizlalĂłk mellett, zĂșgĂł nagyvĂĄrosok hĂĄzfalai között, hogy nĂ©masĂĄgukkal Ă©s mozdulatlansĂĄgukkal emlĂ©keztessenek bennĂŒnket azokra, akik mĂĄr eltƱntek.
   Így tart ez egy darabig. KĂ©sƑbb bizonyĂĄra Ƒt is elfelejtem majd, mint annyi mĂĄs mindent a vilĂĄgon.

Kosztolányi DezsƑ

 

Hírlevél


A Firefox böngĂ©szƑben hiba lĂ©phet fel az email elkĂŒldĂ©sekor! HasznĂĄljon mĂĄs böngĂ©szƑt!

x