Beteges dolog–e a tárgyak gyűjtése?
Beszélgetés Szántó György Tibor történésszel, könyvkiadóval, műfordítóval
Többek között az írói üzenet elévüléséről, Drezda bombázásáról, Oroszországról is beszélgettem Szántó György Tiborral. Neve elsősorban Kurt Vonnegut fordítójaként ismert, de szenvedélyes gyűjtő is. Szerinte e szenvedély mentális zavarként is értelmezhető, a szűnni nem akaró birtoklási vágy, mely folyton hajtja a gyűjtőt.
Fordítóként ismer a világ, de sok mindennel foglalkoztál eddig. Magadat miként határozod meg?
Angol-történelem-levéltár szakon végeztem. Ma is elsősorban történész vagyok. Mielőtt a Maecenas Kiadó megszületett, egy véletlen kapcsán fordult a pályám. Mellesleg akkor is zsarnokság volt Magyarországon, mint most, sőt 1000 év óta. Gondoltam, ilyen helyzetben ésszerű megoldás, ha elbújok egy levéltárban a világ elől. De a sors közbelépett. A Móra Kiadó felnőtt részlegébe, a Kozmosz Könyvek szerkesztőségébe kerültem. Angolul jól tudtam, mások fordítását kellett javítanom. Végül magam is fordítottam, de közben is inkább történésznek éreztem magam, nem pedig irodalmi embernek. Amikor elkészült az Anglia története, a nevem elsősorban ezzel könyvvel vált ismertté. Ma már azonban keveseket érdekel Anglia története. Lecsengett a buzgó anglománia. Az utóbbi időben inkább a nagy amerikai író, Kurt Vonnegut fordítójaként, életművének magyarországi kiadójaként tartanak számon.
Szokták mondani, hogy elévülnek a fordítások. Hogy újra és újra frissíteni kell a klasszikus szövegeket. Nem nyomasztó, hogy a majdani új fordítások feledtethetik eddigi munkáidat?
Rendszerint nem a fordítás avul el, hanem az írói üzenet. Lehet, hogy ebben tévedek. Tény, hogy Jókai, Gárdonyi vagy Krúdy a mai fiatalok számára nem igazán kellemes olvasmány. Az én korosztályom még rajongott értük. Hemingway is vesztett népszerűségéből. Állatok lelövése többé nem népszerű téma.
Vonnegut viszont továbbra is kultikus szerző. Tény, hogy néhány művének korábbi magyar fordítása fölött eljárt az idő. Erről egyébként nem mindig a fordító tehet. Az ötös számú vágóhíd első magyar fordítója, Nemes László csupán egy közepes Országh szótárral kínlódhatott. Nekem technikai értelemben jóval több lehetőségem volt. És ha egy napon az én munkám is elavul, azt inkább a vonneguti mondanivaló elévülése váltja majd ki. Máig nem értem, Dosztojevszkijt Makai Imre hogy volt képes lefordítani. A temérdek szöveg a vallástörténettől a csillagászatig úgy szól, minta Dosztojevszkij egyenesen magyarul írta volna a regényeit. Akkor jó a fordítás, ha észre sem vesszük a fordítót. Vonnegut rajongói gyakran összevetik a fordítást az eredetivel. Sorról sorra. Így derült ki sok hiba Az ötös számú vágóhíd szövegében. A Helikon megbízásából ezért fordítottam újra a 144 oldalt. Másfél évig tartott a munka.
Találkoztatok?
Egyszer beszéltem vele telefonon. Leveleztünk. Levele - bekeretezve - irodánk dísze. És van tőle egy rajzom is.
Mennyire szükséges a szerző bőrébe bújnod, amikor a szövegét fordítod?
Vonnegut esetében ez kötelező. Nem is kellett nagyon alkalmazkodnom. Készített a HVG (a lapnál számos Vonnegut-fan dolgozik) velem egy interjút, aminek a címe jól tükrözi a viszonyomat a szerzővel: „Vonnegut magyar hangja”.
Többször elzarándokoltam Drezdába. A Frauenkirchében órákig bámészkodom. A porrá égett város, az „Elba Firenzéje” ma régi fényében tündököl. Nem vitás, hogy ebben Vonnegut nagy műve óriási szerepet játszott. Még vágóhíd túrákat is szerveznek Drezdában, bár a menedék már nincs meg. A turisták kezében ott Az ötös számú vágóhíd. Ha valakinél még sincs, mindenütt kapható. Vonnegut hústároló barlangban élte túl a drezdai népirtást. 135000 német emberből hamu lett.
A pacifista Vonnegut milyen állásponton lenne szerinted a mostani ukrán-orosz háború kapcsán?
Önkéntesként harcolna az ukránok oldalán. Kékszakáll című regénye az örmény nép tragédiájának állít emléket. Tétele, hogy a jók meghalnak, ezért a túlélőknek mindig rossz a lelkiismerete.
Akik pedig életben maradnak, a hősi halottakból faragnak magukból héroszi arcélt. Hősnek lenni, vagy életben maradni?
Nem tudom a választ. Az életben maradás a legerősebb biológiai parancs. És mégis mindig voltak, vannak és lesznek hősök, akik adott körülmények hatására felülkerekednek halálfélelmükön.
Tomóceusz Katatikik legyünk, vagy Gyugyuk alapkérdése.
Igen. Képtelenség, hogy a barrikád mindkét oldalán ott legyünk. A szomszédban véres háború dúl. A despotikus ázsiai rendszerek, mint amilyen az Orosz Birodalom, addig maradhatnak életben, ameddig terjeszkedhetnek. Csak így képesek kenyeret és cirkuszt adni. Ha már nem képesek osztani, összeomlásuk szükségszerű.
Valahogy ilyen egy gyűjtő élete is. Addig tartja életben a szenvedélyét, amíg a következő céltárgy nem kerül a látókörébe. Hogy éled meg a gyűjtői szenvedélyed?
A gyűjtés: szenvedélybetegség, ilyen értelemben mentális zavar. Egyidős az emberiséggel, hogy soha nem elég, ami van. Többet gyűjtünk, mint amennyi szükséges. A műtárgy gyűjtő esetében a hobbi válik betegséggé. Szenved, ha nincs a birtokában a vágyott tárgy. Bármire képes érte. Ez nem függ össze azzal, ki milyen egzisztenciális környezetben szocializálódott. Példaként említem az IKEA egykori milliárdos tulajdonosát, aki 2 szobás lakásban élt élete végéig, nem gyűjtögetett semmit.
Mikor érezted azt, hogy ez már betegség?
Úgy három-négy évvel ezelőtt, amikor ráébredtem, hogy a kenyerem javát megettem. Hogy a dombról már lefele ballagok. Mi lesz a hörcsög módjára összegyűjtött tárgyak sorsa? Gyerekeimet,akik már régen nem gyerekek, nem érdeklik a tárgyaim. A gyűjtés attól szenvedélybetegség, hogy kényszeres tettekre sarkall, éppen úgy, mint Las Vegas kaszinói. Nincs kiszállás. Ha megkaparintottam egy tollat, kisvártatva megjelenik a következő dolog iránti vágy. Folyamatosan érzem, hogy akaratgyenge vagyok. Mint az összes többi gyűjtő. Mellesleg hatalmas tömegről van szó. Ma a töltőtoll gyűjtése világjelenség.
A gyűjtemény egy darabja, egy limitált kiadású ezüst Conway Steward töltőtoll, melyet 1999-ben kapott Göncz Árpád londoni látogatása során.
Szűcs Tamás / 2025.01.
