A töltőtoll lelke

Nemrég akadt a kezembe egy interjú egy töltőtoll készítőről egy távoli napilapban (print). A címe Tollak, melyeknek lelkük van. Mióta tollakkal foglalkozom, rendszeresen találkozom hasonló megállapításokkal, miszerint a tollnak van lelke. E cím kapcsán elhatároztam, megvizsgálom a kérdést, és amennyiben rendelkezik pszichével a toll, toll-lélekbúvárként alámerülök a témában. A kérdés elég kényes, hiszen ha az okfejtésem végeredménye az, hogy a tollak lelketlenek, könnyen rám éghet ugyanez a diagnózis.

Amennyiben a lélek teremtett és hallhatatlan, akkor elsősorban élő, vagy egykor élő tárgyakra vonatkoztatható, hiszen a halál által a test és annak mozgatója szétválik, a teremtéskor pedig összekapcsolódik, miképpen a bábművész a mozgatás által ismét élővé varázsolja az élettelent.

A lélek lényegében tehát a különféle élő testekben megnyilvánuló életerővel is azonos. Az élő lélek velük való társulása révén válnak tehát ezek a testek maguk is élővé?

Az interjúban a tollkészítő a fém és műanyag alapanyagokon kívül fát is használ (kézművesként ezt teszi hozzá), ami egykor élő anyag volt, azaz érvényes lehet az élő-lélek párosítás a fából készült tollakra, amennyiben az adott fát vegyszerekkel átitatott mozdulatlan állapotában is élőnek tekintünk. Viszont egy fából faragott toll annál jobb, minél kevésbé ?mozog? a fa, azaz nem reped, nem dagad, nem zsugorodik. Azaz tökéletesen halott. Viszont ezen az alapon ugyanígy bármilyen, egykor élő anyaghoz társíthatunk lelket, a gyufától a facsipeszig, a bőrcipőtől a gyógynövényes aranyérkenőcsig.

A fa, bőr, olaj, amelyből toll, cipő vagy krém készült, korábban egy élő test része volt, amelynek sejtjei és szövetei egykor az anyagcseréjük és a fotoszintézisük révén folyamatosan életben voltak. Azonban miután a fa kivágása és a tollkészítés folyamata során kiszáradt és elkészült a töltőtoll, már nem számít élő anyagnak. A fából készült tollat természettudományos szempontból tehát nem lehet élő anyagnak tekinteni, mivel nem rendelkezik annak feltételeivel, azaz nem képes önállóan folytatni az anyagcseréjét, nem szaporodik és nem alkalmazkodik a környezetéhez, és nem rendelkezik érzékelési és mozgási képességekkel. Vagyis az ebből készült tárgyak nem élő anyagok, így ha van hallhatatlan lélek, az nem lehet e tárgyakban, nem kapcsolódhat hozzá.

De tételezzük fel, hogy mégis.
Legalább annyiban, hogy a kereteket kitágítjuk, és nem a fához, hanem magához a tollhoz kapcsoljuk. De mi történik, ha egy ilyen tollat kettétörök (anima separata). A fa megmarad, a toll megszűnt. Ha a tollnak (és nem az abból készült fának) van lelke, akkor a toll halálával a lelke is elszáll a "tollak mennyországába", vagy a lélekvánorlással egy új tollba költözik. Innen nézve a tollkészítő műhelye valójában a toll-lelkek reinkarnációs szülőszobája.
Ha pedig teremtett lélekről beszélünk, a mesterember leheli (teremti) a tollakba a lelket.

Kétségtelen, hogy a toll annyiban mágikus eszköz, amin keresztül - jobb esetben - szellemi erők tárgyiasulnak a leírt sorokban: egy szellemi minőségű gondolat tárgyivá alakul, ha azt papírra vetjük, vagyis az eredeti szellemi minőségéből azt mintegy "lefordítjuk" fizikai minőségűvé is a töltőtoll által. De ez az "átfolyás" a mi lelkünkből indul, nem pedig a toll vagy a fa lelkéből.

Összegezve: nem vonok le következtetést. Mindez a pár sor legyen mindenki számára gondolatébresztő, illetve gondolataltató.

Szűcs Tamás / 2023.03.