Nők Lapja riport

Még 2022 december közepén keresett fel Hulej Emese, a Nők lapja munkatársa. Riportcsokrot készít, és ebbe szeretné bemutatni a töltőtoll javító tevékenységemet. A beszélgetésre eljönne Falus Kriszta fényképész is. Január elejére beszéltünk meg találkozót. Érkezésük előtt elővettem pár tollat, valamint igyekeztem a eltüntetni a tintafoltokat a kezemről. Az egykori fotóriporteri tevékenységemből megmaradt a MÚOSZ tagságom, vagyis kollégákat fogadtam a műhelyemben.

A beszélgetés több mint egy órásra kerekedett, sok témáról tartottam "előadást", a találkozó végén pedig "akasztották a hóhért", azaz a fényképezőgép túlsó végére kerültem. Ez az általánosan ismert szorongató érzés (kamera előtt lenni) gyökerét megkeresni izgalmas önismereti kaland. A megjelent írás címe viszont annyiban elgondolkodtató, hogy ha mindenki maga próbálná megjavítani az íróeszközét, azzal az én dolgom is nehezebb lenne. A "javíttatni" cím adekvátabb lett volna. Töltőtollak kapcsán biztosan.

A riport:

"Ne dobd ki, ne vegyél újat, amit csak lehet, javíttass meg! Rendben, de mégis kivel? Sok idős mester már nem dolgozik, esetleg nem is él, a régi műhelyek bezártak, a staféta elakadt. Szerencsére találtunk olyat is, aki most vágott bele javítással, átalakítással foglalkozó vállalkozásba. Legyenek csak minél többen…
 

Odakéredzkedem a mikroszkóp mögé, a nagyító lencséje alá teszem a töltőtoll hegyét. Milyen gyönyörű mintázat van rajta! Szabad szemmel nem is látni, milyen mívesen kidolgozott egy töltőtoll karcsú hegye. Ahogy a cirádák között a felirat is csak most olvasható: 4810. Sorszám lehet…?

– Ilyen magas a Mont Blanc – magyarázza Szűcs Tamás. A kezemben ugyanis éppen egy Montblanc márkájú húszéves tollat tartok, de Tamás a márkástól a márkátlanig minden töltőtollal találkozik, még hamisítványokkal is. Töltőtolljavítót rajta kívül égen-földön nem találtam, pedig ha valaki rendelkezik egy örökölt, ajándékba kapott vagy maga által vásárolt értékes, szeretett darabbal, és annak valami baja esik, szeretné megjavíttatni. A javító szakmák átmeneti korszakukat élik. Néhány évtizede még több töltőtollas dolgozott csak Budapesten, és több műszövő is. Utóbbiból egyetlenegyet sem találtam, csak egy idős asszonyt, aki azt mondta a telefonban, hogy sem beszélgetést, sem műszövést nem vállal már. Körbenéztem itthon, és újabb kérdések születtek. Ki adná vissza a hangját édesapám régi kisrádiójának? Fél nap telefonálgatás után Biatorbágyon találtam egy mestert, azt mondta, ha nem orosz a készülék, elvállalja. Oroszországból ugyanis most nem jön alkatrész. Nagymamám kapcsos imakönyvét is tudom már, hová vigyem, ha újraköttetném. A budai Vár felé szaladó utcában van Zsófi könyvkötő műhelye, ő biztosan megcsinálná. ­Elvétve akad még háztartásikisgép-­javító, de az elmúlt években sok mosógép­szerelő hagyta abba a vállalkozást, és egyre kevesebb a cipész (pontosabban suszter), nem is beszélve a táskásról.

Ez a szomorú helyzet, éppen akkor, amikor eljutottunk odáig, hogy amit csak lehet, használjunk tovább, hosszabbítsuk meg az élettartamát, kevesebb tárggyal szennyezzük a környezetet.

A töltőtoll esete a gravitációval

Szűcs Tamás azóta foglalkozik töltőtollakkal, amióta megtanult írni, és a fortélyokat először édesapjától, de főleg a kezébe kerülő – és elrontott – tollaktól tanulta. Hobbi, még inkább szenvedély ez, cseppet sem unalmas, kihívásokban bővelkedő foglalatosság.

– Az egyik első ügyfelem tollának ritka szívószerkezete volt, megjavítottam, de öt év múlva jöttem rá, hogy a javításkor elkövettem egy hibát. Felhívtam az illetőt, hogy, ugye, nem működik teljesen jól a toll. Mondta, hogy bizony nem. Elkértem, és kijavítottam. A tollak nem csak külsőre eltérők, a szerkezetük is nagyon változatos. Legnagyobb ellenségük a gravitáció, a leggyakoribb „meghibásodás” ugyanis a leesés. Ilyenkor többnyire meg lehet javítani a tollat.
Karcos, folyik, beszárad, beszorul, megreped, letörik róla az a kis klipsz, amikor a zsebhez erősítik. Ezek típushibák, amiket nagyítóval, pótlással, kikalapálással, szalmiákszesszel meg lehet oldani. Legnagyobb meglepetésemre kiderül, hogy ha van egy vastagon fogó tollam, de én vékonyan szeretek írni, azon is lehet segíteni. Tamás addig csiszolja, vékonyítja a hegyet, míg a tolltulajdonos elégedett nem lesz az írásképpel. Elmélyült, aprólékos munka ez, néha hosszasan kell a tolltestet a nagyító alatt tanulmányozni, míg meg nem mutatkozik egy-egy repedés.

 

A budafoki műhelyben kis fiókokban alkatrészek sorakoznak, márkák és funkció szerint, így a javíthatatlan tollak is tovább tudnak élni. Tamás megmutatja a kedvencét, egy meglepően vaskos darabot. Én inkább kiadós szempillaspirálnak nézném, pedig írásra való.

– Ez még a régi, töltögetős típus, vagyis a tintát külön kell beleönteni. Ebből a szempontból is sokfélék a tollak, van, amelyiknek szívókarja van, a másiknál benyomni vagy éppen kihúzni kell valamit. És van a klasszikus mártogatós is.

A tolljavító mindig előre megmondja, mennyit kér majd a munkáért, pedig még nem tudja, hogy napokat vagy néhány órát kell-e dolgoznia a javításon. Mindig adódnak meglepetések. Hogyan vigyázzunk a tollunkra? – kérdezem, és meglepve hallom, hogy ha nem használjuk, töltsük fel vízzel, így nem szárad ki. A kiszáradt tollat pedig áztassuk meleg vízbe, akár napokig a radiátoron tartva."

 

Utószó: Ami kimaradt a szövegből, keménygumi (bakelit) tollat ne áztasson! Bár nem gyakori az ebonit tollak mindennapi használata, ha mégis egy ilyen írószert szeretne kiáztatni, akkor jó eséllyel a toll fekete színe világosbarna lesz.

 

És ami a lapból kimaradt...

A riport alatt számos fotó készült, amiből az alábbi két képet kaptam a fényképésztől a megjelenteken kívül.

Itt épp bemutatót tartok a Montblanc alkatrészeimmel kapcsolatban. Sajnos nincs sok Montblanc alkatrészem. Ami összegyült az elmúlt évek során, elfér ebben a kis fiókban.

A riport online változatát itt olvashatja.

Hírlevél


A Firefox böngészőben hiba léphet fel az email elküldésekor! Használjon más böngészőt!

x