- - NÓVUM

 Marschall József töltőtolla

Marschall József hajtó töltőtolla

Pár hete került hozzám egy szép, sötétzöld töltőtoll. Tulajdonosa Marschall József hajtó és tréner, akiről emlékversenyt is elneveztek az ügetőn. Ennek ellenére nagyon kevés adatot sikerült összeszednem róla. 1909-ben született, 85 éves korában, 1994-ben halt meg. 3400 versenyben győzött, hét ügetőderbit nyert, az ötvenes évek elején megjárta Recsket. Talán azért, mert 1947, 1949, 1950 és 1951-ben megnyerte a derbit, de a Rákosi-rendszer sűrűjében elképzelhetetlen módon imperialista (amerikai) lovakkal. Az is csoda, hogy a lovak beléphettek az országba. Az pedig szintén csoda, hogy miután a magyar munkás-paraszt lovakat megalázták, vissza is térhettek az USÁba. 1952-ben ennek a sorozatnak vége lett, Marschall József nem indult egy darabig a derbin. Valószínűleg ebben az évben kerülhetett a munkatáborba. Ezt követően 1967-ben nyert ismét, immár magyar lóval. Bizonyos az is, hogy a töltőtoll 1940 körüli gyártmány, a nevét (látszólag az aláírását) is ekkor gravírozhatta bele. A tollon nincs egyéb márkajelzés. Valószínűleg német gyártmány. Szép nagy, 14k arany hegye van, flexibilis. Marschall József emlékét őrzi egy rövid filmhíradó is 1947-ből. Aki többet tud róla, írja meg nekem! Köszönöm Békési Ilonának a segítséget (Budafoki könyvtár).

Bővebben: Marschall József töltőtolla

Berezelt Sheaffer töltőtoll

Nemrég írtam az ystudio réztolláról, ami mellé egy kisebb dörzspapírt is adott a gyártó, hogy gyors koptatással egyénibb kinézetű tollat kapjunk, miképpen egykor téglákkal dörzsölték az új farmernadrágokat. Természetesen a koptatást hosszú távra is tervezhetjük, de amíg a festékréteg lekopik, évtizedek is eltelhetnek. A másik megoldás elektrolízissel vékony rétegben felvitt réz és más fémréteg. Az elszíneződést az oxidáció váltja ki. Ebből született az ötlet, hogy a réz oxidációját felhasználva rozsdaövezetes töltőtollat készítsek. A másik példa a Kaweco Liliput sorozatának a Fireblue típusa, de a kék színhez nem sikerült beszereznem a megfelelő elektrolitot. A kísérlethez a töltőtoll alap egy acélborítású Sheaffer toll volt, melyet először aktivátorral ecseteltem, amire a réz már rátapadt, de került rá ródium is. Ezzel a lendülettel került arany és réz a toll acél hegyére. A használattól függően idővel a réz még kophat, de ez már egy hosszabb idejű kísérlet része lesz.

Brassed fountain pen

Bővebben: Berezelt töltőtoll

A töltőtoll mérete és súlya

 

Thani Bani tollal ír
Thani Bani, indiai énekes és költő (1750, Nihâl Chandnek)

A töltőtollal író számára néha fontos szempont, hogy az adott írószernek mekkora a súlya, milyen hosszú. A kényelem is az egyik döntő tényező, amikor a megfelelő tollat választ. Az a toll, amelyik szépen és megbízhatóan ír, nem sok értéke van, ha kényelmetlen a használata. Az ilyen toll a ritka használat miatt egy idő után beszárad és a fiók legalján végzi. A tollválasztás elsősorban a személyes preferencia és ízlés kérdése. Az kiválasztásakor azonban néhány dolgot érdemes szem előtt tartani: vastag vagy vékony, könnyű vagy nehéz töltőtollat vásároljon?

Bővebben: A töltőtollak súlyáról és méretéről


A luxusélet méregdrága ?aláírói?
A smaragdokkal, gyémántokkal, rubinokkal, zafírokkal díszített csodák



A gondolatok és érzések megörökítése az írásbeliség kezdete óta a legkülönbözőbb módon történt meg. Míg a sumérok nádpálcával, agyagtáblára írtak, addig az egyiptomiak már papiruszra rótták a jeleket, ma pedig a minőségi papír mellett a jó toll is elengedhetetlen. Ezek ára azonban több tízezer forinttól több millió dollárig terjedhet. És sokakat ugyanúgy elvarázsol egy-egy szép darab, mint egy tetszetős óra vagy elegáns cipő. Jó példa erre Václav Klaus cseh államfő, aki például a golyóstollakra ?csap le? nagy szeretettel, de a hírességek többsége inkább a töltőtollak elkötelezett híve.

Legdrágább töltőtollak

Bővebben: Legdrágább töltőtollak top10

Csillag születik / Montblanc töltőtoll javítás

Montblanc javítás

Minden Montblanc toll ékessége a kupak végén lévő csillag. Főleg a régebbi típusoknál e csillag néha kiesik. Szerencsés esetben, ha időben észrevesszük a csillaghullást, fellélegezhetünk, de ha örökre eltűnik, azt valamilyen módon pótolni kell. Ez történt ezzel az antik 132-es Montblanc Mesterstück tollal is. Az új csillag születését mutatom be az alábbiakban.

Bővebben: Csillag születik / Montblanc javítás

További cikkeink …

  1. Szép Ernő: A toll a postán
  2. Pilcsiragcsizott Montblanc toll javítása
  3. A kézírás személyiségfejlesztő hatása
  4. Hamisított Montblanc toll egy aukciósház oldalán
  5. Kristóf Károly: A töltőtoll (1947) - romantikus történet
  6. Napoleon töltőtoll
  7. Robbanó töltőtoll
  8. Montblanc hangulatú Balaton töltőtoll
  9. Kosztolányi Dezső: Ember és világ (töltőtollam halálára) - 1913
  10. A naplóírásról (személyes történet egy isteni álomról)
  11. Ilie Nastase töltőtoll (dicső múlt, piszkos jelen)
  12. Tollsugarak
  13. Magyar Hang interjú Szűcs Tamással
  14. Töltőtoll, mint revolver
  15. Töltőtoll Kennedy emlékére / Montblanc JFK
  16. Töltőtollasok világkongresszusa
  17. Elveszett / ellopott Montblanc Cartier Sheaffer Waldmann töltőtoll
  18. Montblanc Carrera golyóstoll betét megoldás
  19. Egy szuper-flex hobbitoll születése
  20. TWSBI VAC-700 töltőtoll, a trikulti toll
  21. A töltőtoll (karcolat)
  22. A Rákosi-rendszer luxustolla
  23. A kontybarobbant tollpatron meséje
  24. Uttörő Luxus toll
  25. Töltőtoll-tilalom Kínában
  26. Diamine Shimmering töltőtolltinta teszt
  27. Turcsány Antal tollgyáros története (II. rész)
  28. Turcsány Antal, az első tollgyáros (I. rész)
  29. Golyóálló tinta Amerikából
  30. Tolldoboz tollakhoz
  31. Frontérzékeny töltőtollak
  32. Antik magyar toll aranyozás
  33. Titanic darabok és Holdpor
  34. Kolumbusz aláírása
  35. A rejtélyes Parker toll
  36. Grácia, a magyar szépség
  37. Omas, egy legenda vége
  38. Egy Parker töltőtoll hamisítvány
  39. A dugattyús szerkezet működése
  40. A folyóírásról
  41. PAX töltőtoll restaurálása
  42. Töltőtoll és golyóstoll javítás Budapesten
  43. A rendszerváltás töltőtolla - Pelikan M100
  44. Házi készítésű indiai tinta
  45. Christoph Niemann grafikái
  46. A hamisított Montblanc töltőtoll jellemzői
  47. Egy elfelejtett magyar feltaláló
  48. Öt antik töltőtoll a 1920-as évekből
  49. Antik tollba antik tintát!
  50. Szerelmes levél pályázat értékelés
ELADÓ TOLLAK
Web Analytics