Vörös KAN csecsemőknek

Sailor Kan töltőtoll
A magyar szemnek kissé meglepő nevet adtak ennek a Sailor tollnak (KAN), de annyiban köze van a nemiséghez, hogy a KAN a kanreki japán szó része, ami a 60. életév, a nemi ciklus végének az ünnepe. Ismert a latin-amerikai országokban a quinceañera ünnepségei (amikor a lányok a 15. életévüket töltik be), vagy a 21. születésnapok kiemelt jelentősége a nyugati (főleg amerikai) kultúrában. Japánban különös hangsúlyt kap, amikor valaki a 60. születésnapját ünnepli - kanreki néven. A kanrekit újjászületésnek tekintik. Ennek az az oka, hogy amikor egy személy 60 éves lesz, összesen ötször ment keresztül a kínai állatöv-cikluson (jikkan junishi), és most visszatér eredeti születési állatövére. Másrészt a nemi ciklus 60 évesen telik el, és ismét visszatér a csecsemőkorba. A vöröset babaruhákhoz használják, a vörös pedig a gonosz elleni védő szín is, ezért az ünnepelt stilizált csecsemőruhába öltözik. Maga a „kanreki” szó jelentése a kan (visszatérés) és a reki (naptár) szavakból áll össze. Egyszerűen fogalmazva, a 60 éves kor az újrakezdés esélyének tekinthető. Ha a 60 éves kort egy izgalmas második gyermekkor kezdeteként tekintünk, üdítő lázadásnak tűnik a nyugati világban azzal szemben, hogy öregedés folyamatára, mint valami kínos vagy negatív felfogásra gondolunk.

Bővebben: Vörös KAN csecsemőknek (a Kaneki ünnepről)

A töltőtoll teljes feltöltése

Töltőtoll feltöltése
Egy egyszerű feltöltési technikát osztok meg azokkal, akik annyira nem jártasak a töltőtollak teljes feltöltésében. Gyakori tapasztalat, hogy egy száraz tollat ha tekerős szívószerkezettel (konverterrel) próbálunk feltölteni, akkor úgy tűnik, alig jut tinta a tollba (40-60%-os mennyiség). Ennek az az egyszerű oka, hogy a szíváskor először a konverter és a tollhegy közötti levegőt szívja be a dugattyú. Ezt a levegő mennyiséget kell valamilyen módon cserélnünk tintára. A teljes feltöltés azért is ajánlatos, mert ha sok levegő van a tollban, egyes esetekben a kezünk melege miatt a levegő tágulása (nyomása) folyatja a tintát. A teljesen feltöltött toll egyenletesebben ír. Bonyolultnak fog tűnni, de valójában logikus módszer.

Bővebben: Hogyan kell a töltőtollat feltölteni?

A lúdtollba zárt tinta / Poyenar

Pierre Poyenar pen

Élt egyszer régen egy román matematikus, Petrache Poenaru, francia nevén Pierre Poyenar (1799-1875), akinek a töltőtoll feltalálását tulajdonítják. Egy korabeli rajz alapján igyekeztem rekonstruálni azt az íróeszközt, melyet 1827 május 5-én jegyeztek be a párizsi találmányi hivatalban. A feltaláló épp a francia fővárosban járt egyetemre (ekkor vette fel a Poyenar nevet), amikor praktikus okokból, mivel sokat szenvedett a mártogatós tollával, kifejlesztett egy olyan íróeszközt, ami – szavait idézve – kifogyhatatlan hordozható toll, mely önmagát látja el tintával (plume portable sans fin, qui s'alimente elle-même avec de l'encre). A találmányt nem követte tömeggyártás, azt évtizedek után indította el Lewis Edson Waterman (1837–1901) több mint ötven évvel később, 1884-től. A román történetírás megemlíti még, hogy ő volt az első román, aki vonaton utazott (London – Liverpool között), emlékét egy bukaresti metróállomás is őrzi. A szabadalmi hivatalba benyújtott vázlat alapján a találmány lényege, hogy a tintát a tolltest (nagyobb lúdtoll szára) tárolja és onnan adagolja a tollhegy irányába. Arra nem sikerült rájönnöm, milyen „kifogyhatatlan” tintát használt, de az akkor használatos „mártogatások” közötti rövid időhöz képest bizonyosan végtelennek tűnt a használhatósága.

Bővebben: Petrache Poenaru töltőtoll felfedező

Orbán Viktor töltőtolla

Orbán Viktor töltőtoll

Bár a címben feltételeztem, hogy a nemrég nyilvánosságra hozott videófelvételen látható töltőtoll a miniszterelnöké, erre bizonyítékom nincs. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Orbán úr kezében látható töltőtoll nincs arányban azzal a reprezentatív környezettel, ahol a tollat használta (Karmelita kolostor), valamint a státuszával (ha annak létezik szimbóluma). Minden jel szerint egy Parker Sonnet Flighter CT töltőtollról lehet szó (amíg lehetett kapni, kb 25.000 Ft volt). A felvételen jól hallható, ahogy a kupakot leveszi. Tipikus Parker hang. Jelenleg a jobb Flighter darabok 30.000, az átlagos, kissé kopottabbak 15.000 Ft-ot érnek, azaz nem lehet vádolni azzal sem a miniszterelnököt, hogy túl drága, sem azzal, hogy túl olcsó, gagyi tollat használ. Afféle munkatoll. Az amerikai elnökök rendszerint Montblanc 149-es tollat villantanak egy-egy (fontosabb) aláírásnál, a németek Pelikan 800 vagy 1000-es tollat. Visszatérve a képen látható írószerre, a toll teste és hegye rozsdamentes acél. A Flighter egy többértelmű szó, jelentése egyrészt "szárnyaló", de ha a flee szótövet vesszük, akkor más. 

Bővebben: Orbán Viktor töltőtolla

 Marschall József töltőtolla

Marschall József hajtó töltőtolla

Pár hete került hozzám egy szép, sötétzöld töltőtoll. Tulajdonosa Marschall József hajtó és tréner, akiről emlékversenyt is elneveztek az ügetőn. Ennek ellenére nagyon kevés adatot sikerült összeszednem róla. 1909-ben született, 85 éves korában, 1994-ben halt meg. 3400 versenyben győzött, hét ügetőderbit nyert, az ötvenes évek elején megjárta Recsket. Talán azért, mert 1947, 1949, 1950 és 1951-ben megnyerte a derbit, de a Rákosi-rendszer sűrűjében elképzelhetetlen módon imperialista (amerikai) lovakkal. Az is csoda, hogy a lovak beléphettek az országba. Az pedig szintén csoda, hogy miután a magyar munkás-paraszt lovakat megalázták, vissza is térhettek az USÁba. 1952-ben ennek a sorozatnak vége lett, Marschall József nem indult egy darabig a derbin. Valószínűleg ebben az évben kerülhetett a munkatáborba. Ezt követően 1967-ben nyert ismét, immár magyar lóval. Bizonyos az is, hogy a töltőtoll 1940 körüli gyártmány, a nevét (látszólag az aláírását) is ekkor gravírozhatta bele. A tollon nincs egyéb márkajelzés. Valószínűleg német gyártmány. Szép nagy, 14k arany hegye van, flexibilis. Marschall József emlékét őrzi egy rövid filmhíradó is 1947-ből. Aki többet tud róla, írja meg nekem! Köszönöm Békési Ilonának a segítséget (Budafoki könyvtár).

Bővebben: Marschall József töltőtolla

További cikkeink...

  1. Berezelt töltőtoll
  2. A töltőtollak súlyáról és méretéről
  3. Legdrágább töltőtollak top10
  4. Csillag születik / Montblanc javítás
  5. Szép Ernő: A toll a postán
  6. A kézírás személyiségfejlesztő hatása
  7. Hamisított Montblanc toll egy aukciósház oldalán
  8. Kristóf Károly: A töltőtoll (1947) - romantikus történet
  9. Napoleon töltőtoll
  10. Robbanó töltőtoll
  11. Montblanc hangulatú Balaton töltőtoll
  12. Kosztolányi Dezső: Ember és világ (töltőtollam halálára) - 1913
  13. A naplóírásról (személyes történet egy isteni álomról)
  14. Ilie Nastase töltőtoll (dicső múlt, piszkos jelen)
  15. Tollsugarak
  16. Magyar Hang interjú Szűcs Tamással
  17. Töltőtoll, mint revolver
  18. Töltőtoll Kennedy emlékére
  19. Töltőtollasok világkongresszusa
  20. Elveszett / ellopott Montblanc Cartier Sheaffer Waldmann töltőtoll
  21. Montblanc Carrera golyóstoll betét megoldás
  22. Egy szuper-flex hobbitoll születése
  23. TWSBI VAC-700 töltőtoll, a trikulti toll
  24. A töltőtoll (karcolat)
  25. A Rákosi-rendszer luxustolla
  26. A kontybarobbant tollpatron meséje
  27. Uttörő Luxus toll
  28. Töltőtoll-tilalom Kínában
  29. Diamine Shimmering töltőtolltinta teszt
  30. Turcsány Antal tollgyáros története (II. rész)
  31. Turcsány Antal, az első tollgyáros (I. rész)
  32. Golyóálló tinta Amerikából
  33. Tolldoboz tollakhoz
  34. Frontérzékeny töltőtollak
  35. Antik magyar toll aranyozás
  36. Titanic darabok és Holdpor
  37. Kolumbusz aláírása
  38. A rejtélyes Parker toll
  39. Grácia, a magyar szépség
  40. Omas, egy legenda vége
  41. Egy Parker töltőtoll hamisítvány
  42. A dugattyús szerkezet működése
  43. A folyóírásról
  44. PAX töltőtoll restaurálása
  45. Töltőtoll és golyóstoll javítás Budapesten
  46. A rendszerváltás töltőtolla - Pelikan M100
  47. Házi készítésű indiai tinta
  48. Christoph Niemann grafikái
  49. A hamisított Montblanc töltőtoll jellemzői
  50. Egy elfelejtett magyar feltaláló

Hírlevél

x