- - NÓVUM

A dugattyús szerkezet működése

Amikor néhány évvel ezelőtt először találkoztam egy dugattyús mechanikával működő antik, 1941-es amerikai Sheaffer töltőtollal, meggyőződésem volt, hogy a működése hasonlatos a boltban is kapható fecskendőéhez. Vagyis belemártjuk a tintába a töltőtoll hegyét, majd a felszívó kart kihúzzuk. És ezzel a mozdulattal fel is szívtuk a tintát. A dolog azért nem ilyen egyszerű.

 

Szembesülnöm kellett azzal, hogy ha a szívókart visszatolom, akkor azzal együtt a tintát is kinyomom a tollból. Miután szétszedtem a tollat, akkor jöttem rá, hogy a működési elve az előbbi feltételezésemhez képest épp az ellenkezője. Vagyis először kihúzzuk a töltőkart, belemártjuk a töltőtoll hegyét a tintába, majd a szívókart határozott mozdulattal visszanyomjuk a helyére.

Hogy ez az okosság hogyan is működik, a legegyszerűbben úgy válik érthetővé, ha megtekinti az általam készített rövid videót.

 

ELADÓ TOLLAK
Web Analytics