A naplóírásról
(személyes történet)


Nem találtam statisztikai adatot arról, a naplóírás szokása mennyire kopott meg az elmúlt években, évtizedekben, de a digitális korszakban a klasszikus levélírás a posta statisztikái szerint erősen visszaesett. A szerelmes vagy családi levelek legfeljebb digitális formában maradnak meg. A naplóírás egy belső levelezés, egy párbeszéd azzal az önmagunkkal, akik voltunk egykor és azzal, akik vagyunk. A naplóbejegyzések egyfajta állapotvektorai az életünknek. Egy korszak naplójegyzeteit egy ponthalmaznak tekinthetjük, ami kijelöl egy irányt, és annak képzeletbeli meghosszabbításából következtethetünk arra, hogy merre tartunk. Másrészt a jelen állapotunkat is áttekinthetőbbé teszi, tagolja a kuszának tűnő gondolatainkat. Jobb esetben a naplónk visszaolvasása közben döbbenünk rá összefüggésekre. Ezzel kapcsolatban leírok egy személyes történetet.

a naplóírásról


Évekig vezettem naplót. Elsősorban az álmaimat írtam le rövid kommentárokkal. Mivel gyakran születtek nagyon sajátos tartalmi és képi világú „filmek”, örömmel vetettem papírra az álmaimat. A különös történetek között a legkülönösebb az volt, amikor egy alkalommal Jichak Rabin izraeli miniszterelnökkel álmodtam, épp egy nyilvános vécé előtt találkoztunk Jeruzsálemben, a vécés néni egy általános iskolából való osztálytársnőm volt, vele beszélgettem éppen, amikor Rabin hozzánk lépett (mint aki éppen engem keresett), barátságosan köszönt, elővett egy krétát a zsebéből, és egy számot írt fel a falra: 134. „Ez az üzenet” - mondta, és elment. Ebben a pillanatban felébredtem. Még sötét volt. Sokat tűnődtem a számon, miféle üzenet ez, mi közöm nekem Rabinhoz. Amennyire emlékeztem, leírtam a naplómba az álmomat „melegében”, aztán a megoldáson gondolkodtam. Véletlenszerűen leemeltem a könyvespolcról egy könyvet, elolvastam a 134. oldalt, de nem éreztem a találatot a sorokban. Bár nem vagyok bibliaforgató, abban keresgéltem a szám jelentését. És ráakadtam a 134. zsoltárra. „Áldjátok az Urat ti, kik az Úr házában álltok éjjelente! Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!”. Elég tiszta és világos üzenet volt, megköszöntem. Aztán lapozgattam a naplómat, és napra rá egy évvel korábbi bejegyzésem arról szólt, hogy amennyiben létezik bármiféle metafizika, bármiféle isteni akarat, azzal az álom világában tud a leginkább kapcsolatba kerülni a földi halandó, mivel éber állapotban a sok fény, hang, zaj süketté és vakká teszi a keresőt. Ezzel a felismeréssel arra kértem az Örökkévalót, valami üzenetet küldjön az álomvilágban. Egy évre rá ezt Rabin miniszterelnöktől meg is kaptam.