- - NÓVUM

Montblanc JFK töltőtoll Kennedy emlékére

 

1917. május 29-én született John Fitzgerald Kennedy, ennek emlékére készítette el a Montblanc a JFK töltőtollat. Az amerikai elnökök sorában a 35. volt, viszont az egyetlen római katolikus vezető, aki valaha megszerezte ezt a pozíciót. Nem kellett sokat kapaszkodnia a csúcsig, apja kongresszusi küldött volt, aki fiait is politikai pályán akarta látni, ezért a későbbi elnök 1935-ben a Harvard Egyetemen kezdte meg ? a nemzetközi kapcsolatok terén ? egyetemi tanulmányait, majd 1940-ben diplomát szerzett. A politikus a háború után 1947-től tagja lett a washingtoni képviselőháznak, majd 1953-ban bekerült a szenátusba. Kennedy 1960-ban indult az elnökválasztáson, és apja támogatásának is köszönhetően végül igen szoros küzdelemben ? mindössze 0,2%-kal ? legyőzte a republikánus jelöltet, Richard Nixont. A választásokon A time for greatness (A nagyszerűség ideje) szlogennel kampányolt, ami a toll kupakjának a peremén olvasható.

Montblanc JFK LE töltőtoll

Sikerének oka valószínűleg a modern, tömegtájékoztatásra ? elsősorban a televízióra ? épülő kampány volt. Elemzők szerint a jóképű, megnyerő külsejű, magabiztos Kennedy a külcsín segítségével győzedelmeskedett Nixon felett. Sok fotó jelent meg az elnök civil hétköznapjairól is, többek között a Victura vitorlásáról, melynek színe szintén megihlette a töltőtoll tervezőit, valamint a limitált széria hegyén is látható a hajó neve.

Ugyanezek a színek jelennek meg az USA zászlajában is. A kampányban jelentős szerepet játszott csinos felesége, Jacqueline, illetve gyermekei is. E pozitív hatások a mai napig meghatározzák Kennedy helyét a médiában. Kezdetben gyenge vezető benyomását keltette, amit az 1961. áprilisi sikertelen kubai partraszállás ? a disznó-öbölbeli incidens ? is megerősített. A szovjet-amerikai rivalizálás része volt az 1961 májusában meghirdetett Apollo-űrprogram is, melynek meghirdetésekor Kennedy ígéretet tett arra, hogy országa még az évtized végéig embert küld a Holdra. Erre emlékeztet a nem limitált szériás toll hegye, melynek felületén a holdkomp látható.

Az elnök antikommunizmusa a belpolitikában liberalizmussal párosult. Fellépett a fekete bőrű lakosság jogainak érvényesítése érdekében, és katonai erőt is képes volt alkalmazni a rasszista zavargások megszüntetésére. Miután öccsét, Robert Kennedyt nevezte ki legfőbb ügyésznek (!), az elnök háborút indított az országot behálózó maffia és a szervezett bűnözés felszámolása érdekében is ? sokak szerint később ez okozta halálát. 1963. november 22-én Dallasba utazott. Ez volt az a végzetes látogatás, mely során Lee Harvey Oswald, a helyi tankönyvraktár egyik dolgozója lelőtte. Oswald három lövést adott le, két golyó találta el Kennedyt, egy a nyakán, egy pedig a fején sebesítette meg. A politikus már a helyszínen életét vesztette.


A limitált (1917 db) szériából a töltőtoll, golyóstoll és rollertoll együtt több mint ötmillió forint. Csak a töltőtollat új áron körülbelül másfél millióért kínálják. A monokróm, nem számozott toll már 300.000 Ft alatt kapható. Az interneten számos hamisítvánnyal találkozhatunk.

Montblanc fountain pen

copyright: tompens.com

ELADÓ TOLLAK
Web Analytics