Egy szuper-flex hobbitoll születése


Ha hobbiról van szó, akkor az arra szánt idővel nem érdemes elszámolni – ezzel a megállapítással nyugtatgattam magam, amikor a fenti töltőtoll elkészítésével bajlódtam. Épp egy alkatrészt kerestem a donor-dobozomban, amiben a reménytelen állapotú töltőtoll roncsaimat gyűjtöm, amikor szemembe akadt egy Jinhao roncs, aminek a tintavezetője tört bele nemrég, az utólag behelyezett tollhegye pedig egy jó kis flexibilis acélhegy volt, amit valósággal beleolvasztottak.

Ennek a hegyét csak úgy tudtam kihúzni, hogy a hegyet 250 fokra hevítettem, és nagy nehezen kiolvadt a tollból. Viszont a tollhegyet egyik töltőtollba se tudtam belefaragni, akkora volt az átmérője. A Jinhao toll mellett pihent egy szürke, méretes, régi amerikai donor. Ennek több baja volt: a hegye tönkre ment, letört a kupakjáról a klipsz, és olyan behemót méretű volt, hogy lemondtam róla. Ennek a hegyét kivettem, és tettem bele a már kihült flexibilis acél hegyet. Ez utóbbi kissé megsérült, amikor fogóval forró állapotában húztam ki a kínai olvadó tollból. A hegyét is javítani kellett. Ha valaki találkozik Jinhao tollba szerelt acél flex heggyel, számoljon azzal, hogy abból kihúzni nem tudja majd a későbbiekben. A megmaradt acélhegy áthelyezése se ment simán, ugyanis a tintavezetőt az új hegyhez át kellett csiszolni, hogy teljesen feküdjön rajta.

E szürke méretes toll végül azért is lett jó választás, mert a nagy testben egy méretes új gumizsák biztosítja a flex írás fokozott tintafogyasztásának utánpótlását. A tintavezető faragásánál figyelnem kellett arra, hogy a hegyet bőven ellássa a pöcök tintával.

Végül két óra munkával elkészült a házi használatra szánt töltőtoll.
Nem a legszebb, de annál használhatóbb.