Logo

A Lánchíd és tollai

Népszavazást tartanak a Lánchídról, pontosabban a négy kérdés közül az utolsó a híd forgalmi rendjével foglalkozik. Már Széchenyi István felismerte a városi zöldfelületek jelentőségét, és javasolta a városfásítás és a zöld körgyűrű kialakítását. A híd alapjait 1842-ben helyezték el, és 1849-ben adták át a forgalomnak. Ennek kapcsán bemutatok két Lánchid töltőtollat, valamint a Tibaldi majdnem 2 milliós Széchenyi tollát.

Milyen töltőtollak készültek a Lánchíd kapcsán

A budapesti önkormányzat június 11-ig népszavazásra bízta a Lánchíd forgalmi rendjéről a döntést egy ?lakógyűlés? keretében. A négy kérdés utolsó pontja a megújult Lánchíd forgalmi rendjéről szól. A Zöld Budapest gondolatát viszont már Széchenyi megfogalmazta: ??szükséges mindenekelőtt, hogy a városnak akárminemű földjei fákkal ültettessenek bé, s ne fasorokkal, de úgyszólván erdőkkel. Ezáltal kirekesztetik némileg az idegen por, ami által majd könnyebben bírhatunk saját városi porainkkal.?

Ő alapította meg a Pesti Sétatér Társaságot (a Sétáló Budapest névadóját). A Duna-partra az újonnan épülő híd mellé "Promenade" lebontását javasolta, ami sajnos a telekeladások miatt nem valósulhatott meg. Széchenyi a városi por elleni küzdelemmel kapcsolatosan fogalmazott meg javaslatokat. A megoldást a városi zöldfelületek növelésében látta, emellett felismerte a parkok egészségügyi, társadalmi, idegenforgalmi jelentőségét. Felvetette egyfajta zöldfelületi rendszer koncepcióját: a városfásítás kérdésén túl a várost övező zöld körgyűrű létesítését javasolta, mely porcsökkentő szerepén túl véleménye szerint a város és vidéke egységét is elősegíti. Helyette megépült az M0 körgyűrű... Széchenyi javaslatai között szerepelt villanegyedek építése, melyek közül az Óbuda feletti völgyben tervezte a közép- és kereskedő osztály nyaralótelepét, de javasolta ilyen létrehozását Kamaraerdőn és a Városliget mellett is.

A Lánchíd építésére 1839-ben kötötték meg a szerződést, amit az országos bizottság szentesített meg május 14-én. Az építkezés 10 éven keresztül tartott, és bár a szabadságharc alatt egy pillér megsérült, 1849 novemberében mégis sikerült átadni a forgalomnak. Széchenyi sosem ment át a kész hídon, mivel az átadás idején már a döblingi elmegyógyintézetben volt. 1842-ben a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették a híd alapkövét. Széchenyi már 1828 óta foglalkoztatta a hídterv, de különböző financiális akadályokkal szembesült. Ugyanebben az időben kezdhette meg másik tervének, a Tisza-szabályozásnak a megvalósítását is.

Az 1960-as évek elején a magyar töltőtollak között számos ?hungarikumot? gyártottak. Tisza, Balaton, Róna, Mátra, Petőfi tollak mellett megjelent a Lánchid toll is. Hogy miért rövid i-vel jelölték a tollakat, nem tudni. Az alábbiakban egy egy színesebb és egy fekete Lánchid tollat mutatok be.

Mindkettő dugattyús szívószerkezetű toll.

Egy másik szempontból kapcsolódik a Lánchídhoz a Tibaldi tollgyártó cég, amely 2009-ben mutatta be a Clari Viri sorozat új tollgyűjteményét. A sorozat legújabb tagja a Tribute to István Széchenyi, amely Széchenyi István emlékére tiszteleg halálának 150. évfordulójára.

A Tribute to István Széchenyi tollakat aprólékosan tervezték és limitált kiadásban készítették. Az ezüstötvözetből készült töltőtollak és rollerball tollak rose gold arannyal lettek plattírozva. A toll testét Barabás Miklós: Széchenyi István portréja díszíti, a toll kupakját pedig Széchenyi családi címere.

Minden egyes toll kézzel festett remekmű, Lorena Straffi művész keze munkáját dicséri. A Tribute to István Széchenyi töltőtollnak a hegye 18K sárga aranyból és ródiumból készült. A tollakat egy elegáns fekete fadobozban kínálják közel 2 millióért.

Tribute to Istvan Szechenyi töltőtoll

Végül egy személyes kapcsolódás. 1974-ben életemben először jártam a hídon, amit apám meg is örökített. Sok fotója megtekinthető a Fortepan gyűjteményben is. Többek között az alábbi. Anyám kezét fogom, mellette keresztanyám lánya, Ildikó, háttal a keresztszüleim. https://fortepan.hu/hu/photos/?id=196613

Template Design © Joomla Templates | GavickPro. All rights reserved.
Web Analytics