- - NÓVUM

Jennifer Doverspike: 10 ok, amiért még mindig szükségünk van a folyóírásra

 ?Miért a folyóírás? Az oktatás irányítói akkor teszik fel ezt a kérdést, amikor az egyre inkább digitális és alkalmazás-központú 21. századdal szembesülnek, azaz egy olyan világgal, amelyben a kézírás görbéi és kerekítései egyre elavultabbnak tűnnek. Én azonban tollat ragadtam, és lejegyeztem tíz érvet a folyóírás mellett.

Ezeket a mondatokat most Evernote-ban írom, ami meglehetősen szokatlan nálam, mivel majdnem minden történetemet kézzel jegyzem le. A folyóírás ? és általában a kézírás ? tanítása utáni kutatásaim tudatosították bennem, hogy kreativitásomat illetően végképp toll és papírfüggő vagyok. Még egy szuper Moleskine Evernote jegyzetfüzetem is van, (ez egy olyan füzet, amelyet kimondottan azok számára terveztek, akik kézírásukat a későbbiekben digitálissá szeretnék alakítani, majd az Evernote-ban elmenteni, szerkeszteni ? a ford.), így ötletgyűjtésemet lefényképezhetem és a megfelelő digitális helyen tárolhatom.Mesterdiplomám szakdolgozatát sok-sok hónap alatt kézírással írtam egy jegyzettömbbe. Van néhány eldugott füzetem is a következő nagy amerikai regénnyel, mely most valahol a két borító között várja a folytatást.

Arra jutottam, hogy igazából azon kívül, hogy a papír nincs ingyen, főleg nem az igényes Moleskine jegyzetfüzet lapjai, az én módszerem kimondottan előnyösebb, mint az üres képernyő és a villogó kurzor bámulása. Cikkem további része tehát folyóírással készül.

Miért a folyóírás?

Az oktatás irányítói akkor teszik fel ezt a kérdést, amikor az egyre inkább digitális és alkalmazás-központú 21. századdal szembesülnek, azaz egy olyan világgal, amelyben a kézírás görbéi és kerekítései egyre elavultabbnak tűnnek.Én azonban tollat ragadtam, és lejegyeztem tíz érvet a folyóírás mellett.

Bővebben: A folyóírásról

PAX töltőtoll restaurálása

Az Antik Töltőtollak honlapon eddig nem szerepelt magyar gyártmányú töltőtoll. Eddig. Az alábbiakban bemutatom az első darabot. Évekkel ezelőtt, a belvárosban találtam rá egy lomtalanítás-romhalmaz szélén erre a Pax típusú magyar töltőtollra. Csak a kupakja látszott ki egy lyukas cipőből. Onnan integetett felém, kétségbeesetten. Rövid, helyszíni vizsgálatot követően ? nem volt törött ? hazavittem, majd betettem a fiókomba, a többi roncs töltőtollak közé, hogy majd jó lesz valamikor, valamire. Pár napja, alkatrészt keresve találtam ismét rá (integetett ismét, de talán már türelmetlenebbül), és ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy megpróbálom restaurálni ezt a régi töltőtollat, bár tudtam, az értékéhez képest ez elég sok időbe (munkaórába) fog telni.

Bővebben: PAX töltőtoll restaurálása

Töltőtoll és golyóstoll javítás Budapesten

Töltőtoll és golyóstoll javítás

Magyarországon 2012-ben eltemették a töltőtoll javító szakmát. Az utolsó mohikán állítólag a Tollklinika Műhely volt Budapesten, a Kossuth Lajos utcában. Három év köztes létállapot után ünnepélyesen feltámasztottam a szakmát. A pezsgő pukkan, a beteg tollak fellélegezhetnek! Családi örökségnek köszönhetően közel 12 év alatt több száz töltőtoll fordult már meg a kezeim között. E tapasztalattal bátran vállalok mindenféle töltőtoll és golyóstoll javítást. Az elvégzett munka többségére egy éves jótállást vállalok. A nagyon "necces" állapotú, repedezett tollakra nem.

Bővebben: Töltőtoll és golyóstoll javítás Budapesten

Pelikan töltőtoll

A kelet-európai rendszerváltások kezdeti és záró időpontját meghatározni nem könnyű feladat, de nem tévedünk nagyot, ha 1987-1993 közé tesszük ezt a korszakot. A Pelikan M100-as töltőtoll típus gyártása épp erre az időszakra esik. Tervezésekor a karakteres fekete-fehér formajátékra fektették a hangsúlyt olyannyira, hogy a toll hegyét teljesen rendhagyó módon feketére festették. A toll szívószerkezete klasszikus Pelikan tekerős. Az eladásra kínált típus gyártása 1990-re tehető, a papírtokon Germany felirat, a műanyag tokon és a kupakon viszont még W Germany jelölés található, utalva a Western Germany (Nyugat-Németország) korszakra. A Német Demokratikus Köztársaság 1990. október 3-án szűnt meg, ettől a dátumtól veszti érvényét a W Germany duplavé jelzése.

Bővebben: A rendszerváltás töltőtolla - Pelikan M100

Házi készítésű indiai tinta

Az indiai tinta, az egyik legrégebbi tinta a világon, keletkezése 4000 éves. Egyszerű, természetes összetevőkből áll, hosszan tartó tulajdonságai miatt könnyen használható rajzolásra, a tartós színe miatt pedig a tetoválás területén egyaránt. Az indiai tinta receptje a kínai tintának összetevőin alapszik, ugyanis eredetileg Kínában és Japánban használták, mielőtt Indiába, majd Európába érkezett volna. Könnyen elkészítheted a saját indiai tintádat az otthon található mindennap használatos összetevőkből.

Bővebben: Házi készítésű indiai tinta

A hamisított Montblanc töltőtoll jellemzői

Az alábbiakban segítséget szeretnék adni azoknak a vásárlóknak, illetve Montblanc töltőtoll tulajdonosoknak, akik nem tudják pontosan, hogy a birtokolt, vagy megvásárolni kívánt töltőtoll eredeti-e vagy hamis. A Montblanc tollak között sajnos igen sok a hamisítvány, melyet többnyire Kínából hoznak. Némelyiket "becsületesen" replikaként árulják, de a vásárlást követően már könnyen abba a kísértésbe eshet a tulajdonos, hogy eredetiként adja tovább, ugyanis a replika tollakra nem írják rá, hogy másolat. Ezért e tollak megnevezése sem egyszerű. A másolatok között vannak jó minőségűek, de majdnem mindegyik hibádzik valahol. Hogyan állapítsuk meg egy Montblanc tollról, hogy hamisítvány?
Tegye próbára magát! Önt leszólítja egy úriember Budapesten, a Rákóczi téren, és eladásra kínálja az alábbi Montblanc Stalwalker tollat bagó 40 000 forintért. Megvenné? Vagy tovább sietne? Kattintson a BŐVEBBEN-re a kép alatt, és kiderül, helyesen cselekedett-e.

 

Bővebben: A hamisított Montblanc töltőtoll jellemzői

Egy elfelejtett magyar feltaláló

Az első Pelikán töltőtoll 1929-ben került a piacra. A többi, nagy töltőtollgyártókhoz képest későn indult, ezért igyekezett nagyot durrantani a töltőtoll technológiáján. Előtte a világszerte bevált pipettás megoldást alkalmazták általánosan a 20-as években, de ez a töltési mód elég időigényes volt, valamint össze is tintázta magát a toll tulajdonos. A töltőkaros megoldás is egyre elterjedtebb volt, de főleg Amerikában és Angliában.
1925 körül a pipettás megoldás és a tintazsák kiváltásán gondolkodtak a német tollgyártók. Egy olyan módszeren, mellyel a tolltest, mint tintatartály funkciója megmaradjon, de ne kelljen szétszedni minden töltéskor.

Pelikan töltőtollak

 

Bővebben: Egy elfelejtett magyar feltaláló

Öt antik töltőtoll a 1920-as évekből

Arany hegyű antik töltőtollak

 

A töltőtoll kultúra 1920-as éveinek öt jeles képviselője kerül eladásra. Morrison's, Conklin, Wahl, Watermans, Wahl-Eversharp márkák ma is ismertek a töltőtoll piacon. Mindegyik működőképes, a tollak közös jellemzője a fém test, a színarany hegy, valamint mindegyik nyakba akasztható, kupakkal összeillesztve meghosszabbítható. Elsősorban hölgyeknek gyártották ezeket a kis méretű íróeszközöket. Mindegyik töltőkaros, kb másfél normál patronnyi tinta a kapacitásuk. A fém kisebb-nagyobb mértékben tartalmaz aranyat is. Mindegyik toll felületén gravírozásra alkalmas terület van, mindegyik hely üres, vagyis nem "perszonalizált". A tollhegyek kisebb-nagyobb mértékben flexibilisek. A tollakról a bal menü eladó régi töltőtollak kategóriában, a megfelelő márka linkje mögött fog találni részleteket / fotókat (feltöltésük folyamatban).

Antik tollba antik tintát!

 

1838-ban Karl Horneman kémikus Hannoverben először tintát gyártott Pelikan márkanévvel, később kezdte el az írószer gyártást azonos névvel. 1863-ban Egerben is volt Pelikan tintagyár, de ezt később Bécsbe helyezték át. A Pelikan márka azóta is töretlenül jelen van, mind a töltőtoll gyártásban, mind a tinták piacán.

 

Nemrég döntöttem el, a kamrában tartott literes kiszerelésű, királykék színű antik Pelikan tintámat nem érlelem tovább, és "csapra verem". Vagyis az eladó antik tollakat stílszerűen antik tintával töltöm meg mostantól. A tintának nem ártott az idő, mivel hűvös, sötét helyen volt tárolva. Amúgy a Pelikan tinták azért is maradtak meg hosszú évtizedeken keresztül piacvezetőnek, mert színtartósságuk és viszkozitásuk kiváló.

 

A tintát egy hosszú, lopótökre hasonlító üvegcsővel, a végén lévő gumigömb segítségével szívom ki egy kisebb tintásüvegbe, ahonnan feltöltöm a tollakat. Később, az üres üveg pedig ékes dísze lesz a könyvespolcnak.

Bővebben: Antik tollba antik tintát!

Az értékelésnél elsősorban az összképet, az egyediséget értékeltük, mi jön át a levélből, mennyire hatásos és szívhez szóló, mennyire tűnik őszintének a levél. Külön értékeltük a kreativitást a fogalmazásban. A pontozás 1-től (gyenge) 5-ig (egészen jó) történt. Értékelési kategóriák:
  • összkép (szerkezete, indítás, tetőpont, zárás)
  • romantikus faktor
  • hatásfok
  • kreativitás
  • külalak

 

Bővebben: Szerelmes levél pályázat értékelés

ELADÓ TOLLAK
Web Analytics