A kínai kormány kultuszminisztere érdekes rendeletet adott ki: megtiltotta a közép- és főiskoláknak, hogy a tanulók töltőtollat használjanak. A miniszteri rendelkezés elmondja, hogy a cifra kínai betűket tulajdonképpen nem írni, hanem rajzolni kell, már pedig a töltőtollal rajzolni nem lehet. Kína nem gondol arra - mondja továbbá a rendelet megokolása, hogy a hagyományos kínai írásmódról lemondjon, vagy azt megváltoztassa. A kínai iskoláknak tehát arra kell törekedniük, hogy a tanulók minél jobban és minél szebben megtanulják a cifra kínai írást. Ne írják, hanem rajzolják a kínai betűket, éppen ezért ne használjanak töltőtollat. Egy nagy londoni újság elmondja, hogy a töltőtoll valósággal forradalmi hatást váltott ki Kínában. A hagyományokhoz hű kínaiak egy szép reggel észrevették, hogy a kínai írás olvashatatlanná lett. Kutatták az okát és megállapították, hogy mindennek a töltőtoll az oka.
Nemrég sikerült szert tennem egy barter keretében két üveg 50 ml-es Diamine Shimmering, csillámport tartalmazó tintára. E tinta típust 10 féle színben gyártja a Diamine cég. Az alábbi tesztet háromféle tollal végeztem, egy mártogatós, egy patronos és egy csőtoll volt a segítségemre, valamint kétféle papírt használtam. Az egyik egy príma japán papír (Mnemosyne Light), a másik pedig egy normál A/4-es lap volt.
Turcsány Antalról szóló történet első részét itt olvashatja. Életének egyik legbizarrabb részéről egy 1935-ös cikk számol be. Itt röviden arról van szó, hogy 1933-ban egy rendőrség által beszervezett civil egy betörőbandát rávesz, hogy menjen be Turcsány Antal villájába a nyitott ajtókon, majd amikor beértek, hirtelen rendőrök jelentek meg mindenhonnan. A legfurcsább mondat: a villatulajdonost előtte "bizalmas úton távolították el hazulról." Az olvasó fantáziájára bízom, milyen egy bizalmas úton történő eltávolítás. Szintén furcsa, hogy minderről magát a belügyminisztert is tájékoztatni kellett. Íme a cikk:
Hosszú évek után az oldalamnak végre sikerült önálló internet címet kapnia. Az eddigi toltotoll.arta.hu weblap cím egyszerűsödik tompens.com-ra. A változás nem érinti az oldalakat, minden marad a régiben - egyelőre. Ezzel együtt az oldalon vásárolt tollakhoz egy kartonból készült tolldobozt is kap minden kedves ügyfelem. Ez egyrészt könnyebbé teszi a postázást, másrészt alkalmassá teszi a tollat arra, hogy ajándékozás esetén megfelelő módon csomagolhassa díszpapírba az ajándékot.
Aranyozás előtt (alsó) és után (felső)