A francia székhelyű Waterman tollak évtizedekig a magas minőségű írószerek védjegye volt. A múlt időt azért használom, mert számos esetben találkoztam a töltőtollak javítása során gyengébb minőségű modern Waterman tollakkal. Vagy a tollhegy belső részét ette meg a rozsda, vagy a fém minősége gyenge volt, könnyen görbült. Számos feliratot a Waterman cég lézerrel gravíroz, ami szintén nem tűnik igényes munkának a többi márkákhoz képest. A Carene típus a minőségi tollak közé tartozik, bár a 18 karátos arany hegyét is lézerrel gravírozták. Ugyanakkor a gravitáció minden tollhegyre hat, azaz ha leejtik, a sérülést a legjobb minőségű tollhegy sem tudja megúszni. Így járt a képen látható tollhegy is, viszont ezt a hegyet előzőleg valaki már megpróbálta javítani, viszont a javított tollhegyet ismét meg kellett javítani, mert gyakran kihagyott. A felső kép az átvett, az alsó kép az elkészült tollhegy képe. A munka viszont nem volt egyszerű...
Egy egyszerű feltöltési technikát osztok meg azokkal, akik annyira nem jártasak a töltőtollak teljes feltöltésében. Gyakori tapasztalat, hogy egy száraz tollat ha tekerős szívószerkezettel (konverterrel) próbálunk feltölteni, akkor úgy tűnik, alig jut tinta a tollba (40-60%-os mennyiség). Ennek az az egyszerű oka, hogy a szíváskor először a konverter és a tollhegy közötti levegőt szívja be a dugattyú. Ezt a levegő mennyiséget kell valamilyen módon cserélnünk tintára. A teljes feltöltés azért is ajánlatos, mert ha sok levegő van a tollban, egyes esetekben a kezünk melege miatt a levegő tágulása (nyomása) folyatja a tintát. A teljesen feltöltött toll egyenletesebben ír. Bonyolultnak fog tűnni, de valójában logikus módszer.
Élt egyszer régen egy román matematikus, Petrache Poenaru, francia nevén Pierre Poyenar (1799-1875), akinek a töltőtoll feltalálását tulajdonítják. Egy korabeli rajz alapján igyekeztem rekonstruálni azt az íróeszközt, melyet 1827 május 5-én jegyeztek be a párizsi találmányi hivatalban. A feltaláló épp a francia fővárosban járt egyetemre (ekkor vette fel a Poyenar nevet), amikor praktikus okokból, mivel sokat szenvedett a mártogatós tollával, kifejlesztett egy olyan íróeszközt, ami – szavait idézve – kifogyhatatlan hordozható toll, mely önmagát látja el tintával (plume portable sans fin, qui s'alimente elle-même avec de l'encre). A találmányt nem követte tömeggyártás, azt évtizedek után indította el Lewis Edson Waterman (1837–1901) több mint ötven évvel később, 1884-től. A román történetírás megemlíti még, hogy ő volt az első román, aki vonaton utazott (London – Liverpool között), emlékét egy bukaresti metróállomás is őrzi. A szabadalmi hivatalba benyújtott vázlat alapján a találmány lényege, hogy a tintát a tolltest (nagyobb lúdtoll szára) tárolja és onnan adagolja a tollhegy irányába. Arra nem sikerült rájönnöm, milyen „kifogyhatatlan” tintát használt, de az akkor használatos „mártogatások” közötti rövid időhöz képest bizonyosan végtelennek tűnt a használhatósága.
Bár a címben feltételeztem, hogy a nemrég nyilvánosságra hozott videófelvételen látható töltőtoll a miniszterelnöké, erre bizonyítékom nincs. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Orbán úr kezében látható töltőtoll nincs arányban azzal a reprezentatív környezettel, ahol a tollat használta (Karmelita kolostor), valamint a státuszával (ha annak létezik szimbóluma). Minden jel szerint egy Parker Sonnet Flighter CT töltőtollról lehet szó (amíg lehetett kapni, kb 25.000 Ft volt). A felvételen jól hallható, ahogy a kupakot leveszi. Tipikus Parker hang. Jelenleg a jobb Flighter darabok 30.000, az átlagos, kissé kopottabbak 15.000 Ft-ot érnek, azaz nem lehet vádolni azzal sem a miniszterelnököt, hogy túl drága, sem azzal, hogy túl olcsó, gagyi tollat használ. Afféle munkatoll. Az amerikai elnökök rendszerint Montblanc 149-es tollat villantanak egy-egy (fontosabb) aláírásnál, a németek Pelikan 800 vagy 1000-es tollat. Visszatérve a képen látható írószerre, a toll teste és hegye rozsdamentes acél. A Flighter egy többértelmű szó, jelentése egyrészt "szárnyaló", de ha a flee szótövet vesszük, akkor más.
Pár hete került hozzám egy szép, sötétzöld töltőtoll. Tulajdonosa Marschall József hajtó és tréner, akiről emlékversenyt is elneveztek az ügetőn. Ennek ellenére nagyon kevés adatot sikerült összeszednem róla. 1909-ben született, 85 éves korában, 1994-ben halt meg. 3400 versenyben győzött, hét ügetőderbit nyert, az ötvenes évek elején megjárta Recsket. Talán azért, mert 1947, 1949, 1950 és 1951-ben megnyerte a derbit, de a Rákosi-rendszer sűrűjében elképzelhetetlen módon imperialista (amerikai) lovakkal. Az is csoda, hogy a lovak beléphettek az országba. Az pedig szintén csoda, hogy miután a magyar munkás-paraszt lovakat megalázták, vissza is térhettek az USÁba. 1952-ben ennek a sorozatnak vége lett, Marschall József nem indult egy darabig a derbin. Valószínűleg ebben az évben kerülhetett a munkatáborba. Ezt követően 1967-ben nyert ismét, immár magyar lóval. Bizonyos az is, hogy a töltőtoll 1940 körüli gyártmány, a nevét (látszólag az aláírását) is ekkor gravírozhatta bele. A tollon nincs egyéb márkajelzés. Valószínűleg német gyártmány. Szép nagy, 14k arany hegye van, flexibilis. Marschall József emlékét őrzi egy rövid filmhíradó is 1947-ből. Aki többet tud róla, írja meg nekem! Köszönöm Békési Ilonának a segítséget (Budafoki könyvtár).