- - NÓVUM

A tollhegyekről

A töltőtoll hegyek rendkívüli változatossága arányos a kézírás változatosságával. Minden ember más-más stílusban, egyéni kéztartással ír. Másrészt a toll írásképével kapcsolatban is különbözőek az igények. Van, aki hajszálvékony vonallal ír, alig érintve a tollhegyet a papírhoz, más pedig szinte felszántja a papírt erős, gyors mozdulataival.
A tollhegyek típusait rövidítésekkel jelölik. Az alábbi képen a jelölést és az írásképet mutatja be a Pelikan. Nincs nemzetközi szabvány, amely meghatározná a pontos jellegét egy adott tollhegy típusnak, vagyis minden gyártó a maga értelmezése alapján jelöli B-nek, vagy F-nek a tollhegyet. A japán tollhegy általában egy kicsit finomabb, mint a nyugati megfelelői. A japán M hegy körülbelül akkora, mint egy európai F.

Bővebben: A tollhegyekről

Szerelmes levél pályázat

Írj vagy küldj egy szerelmes levelet és nyerj!

Egy szerelmes levél két dologra alkalmas (vagy alkalmatlan). A címzett meghódítására, valamint arra, hogy múlhatatlan emléket őrizzen sajátos, szerelmes elmeállapotunkról a későbbi, józan időnkre. Ugyanis a szerelmes levél jobb esetben transzállapotunk szüleménye. E transzállapot elmúltával pedig találkozhatunk azzal a ritkán látott ismeretlennel, akit szerelmes én-nek hívnak.

Bővebben: Szerelmes levél pályázat

Tollrendőrség a kupaknyelők ellen

Ha a brit tudósok közleményt adnak ki, abból vagy az derül ki, valami ártalmas, vagy az, hogy hasznos. A British Standards Institution (BSI) kutatói arra jöttek rá egy csendes délután, teájuk kevergetése közben, hogy a tollak túl veszélyesek a 14 év alatti gyermekekre. Azonnal tollat ragadtak, és megírták a BS 7272 számú határozatot, melyben rögzítik: az írószerek kupakja fulladást okozhat, ezért a kupak levegőáteresztő kell legyen. Amelyen lyuk nem található, a tollat nem használhatja kiskorú.

Kupaknyelő

Bővebben: Tollrendőrség a kupaknyelők ellen

A tollgyáros, akinek márványtáblát emeltek

Sören Christian Frederik Olsen

ren Christian Frederik Olsen talán az első töltőtoll gyártó, akinek emléktáblát szentelt a hálás utókor. Akinek van régi Parker tolla, könnyen lehet, hogy azt épp a koppenhágai úriember forgalmazta, ugyanis ő volt az első Parker toll forgalmazó az öreg kontinensen a 20. század fordulóján, pontosabban 1903-tól 1963-ig. Ezt az az üzleti megállapodás tette lehetővé, melyet George S. Parker és Soren Christian Olsen kötött, amikor az amerikai Parker cég az európai terjeszkedést kutatta. Ezek az úgynevezett Dán Parker tollak.

Bővebben: A tollgyáros, akinek márványtáblát emeltek

Gyógyító töltőtoll?

A nemrég, galériába feltöltött Parker Magnetix töltőtollam alapja ónix kő. Kiderült számomra, hogy az ónix az ásvány-ezotériában gyógyító hatású. Számos bajunkra jó: alkalmas apátia ellen, javítja a bőr, csontok, gyomorfekély, haj, hallás, idegek, körmök, lábak, lép, szemek, szív, szívkoszorúerek, térdek, vesék állapotát, a káros földsugárzás ellen is bevethető, valamint megvéd az időjárás-érzékenységgel szemben is.
(A cikk folytatódik a kép alatti Bővebben linkre kattintva)
Parker magnetix asztali toll

Bővebben: Gyógyító töltőtoll?

A kézírás, mint az önismeret tükre

"ha a technika el is sodorja a kézírást az életünkből, az még művészetként tovább élhet."
Umberto Eco
Töltőtollal írni nem csak különleges élmény, hanem egy tradícióhoz, értékhez való ragaszkodás is. Aki tollal ír, írásában megjeleníti személyiségét, írásképének karaktere egyfajta tükörképét adja belső lényének. Grafológusok nem véletlenül állítják, az írás a lélek tükre. A töltőtoll finom szerkezete pedig a leginkább teszi alkalmassá a személyiség megjelenését kézírásában. Mennyivel másabb, karakteresebb egy töltőtollal írt levél, napló, szépirodalmi mű, mintha egy golyóstollal, vagy ceruzával írták volna! Még inkább, mintha számítógépen pötyögteti be a karaktereket a szerző. A számítógép elterjedésével a kézzel írás, ezen belül a töltőtollal írás azon keveseknek maradt privilégium, akik felismerték ennek esztétikai és pszichológiai fontosságát.

Hamvas Béla kézírása

Bővebben: A kézírás, mint az önismeret tükre

Töltőtoll tinta több színben
A töltőtolltinta fontos szerepet játszik a töltőtoll működésében. A töltőtollal írás fontosabb feltételei: a.) a töltőtoll tinta viszkozitása (folyási karaktere), b.) a tinta színének denzitása (élénksége), c.) a toll és a tollhegy folyadék-áteresztő képessége, d.) a papír nedvszívó képessége. Sarkítva, minden töltőtollhoz meg kell találni a megfelelő töltőtoll tintát. Mindegyik toll más-más módon reagál a tintára: az egyik tinta elzárja a mikrojáratokat, és a töltőtoll nem ír, a másiktól pedig folyik a toll. Megfelelő tintával igazi élmény a tollal írás, ugyanakkor jelentősen javítja a töltőtoll "teljesítményét" is.

Bővebben: Válasszon professzionális töltőtolltintát írószeréhez!

 Gandhi töltőtoll 5.75 millióért

Nem ez az első alkalom, hogy a Mont Blanc egy híres személyiség emlékére készít limitált példányszámban drága, exkluzív töltőtollat. Ebben az esetben némi ellentmondást fedezhetünk fel Gandhi értékrendje és a német luxuscikkeket gyártó Mont Blanc által képviselt értékszemlélet között, de a kontraszt nem újszerű. Ezt az ellentmondást már sikerült kiéleznie a gyártónak akkor, amikor Marcel Proust emlékére készített limitált példányszámú, ródium bevonatú 18k-os töltőtollat a Mont Blanc, hiszen tudvalevő, hogy Proust egyszerű Sergent-Major tollhegyekkel írt, melyek a legolcsóbb típusok voltak a századforduló környékén. A vésett, aranyozott Hemingway töltőtoll szintén nincs szoros kapcsolatban azzal, hogy az író egyszerű ceruzákkal írta regényeit.

Bővebben: Gandhi töltőtoll 5.75 millióért

Az IBM SuperChip és az Esterbrook tollhegy

Egy 30 évvel ezelőtti, 1987 júniusában, sajtó számára készült fényképen egy IBM által készített szuperchipet illusztrálnak egy Esterbrook töltőtoll hegyével, jelezve a számítástechnika döbbenetes fejlettségét. Az IBM áramköre a hírforrás szerint 400 millió bit (381 MB) tárolására volt képes, mely megfeleltethető 800 gépelt oldal adatmennyiségnek.

A világ legdrágább töltőtolla

A képen látható Aurora Diamant töltőtollat a világ legdrágább íróeszközeként tartják számon. Évente csak egy darabot kínálnak eladásra belőle. Különlegessége, hogy összesen 1919 db 4 karátos, híres De Beers gyémántot foglaltak a tiszta platina vázba, valamint a két tónusú, ródiummal bevont 18 karátos színarany hegy közepébe a tulajdonos monogramját, vagy portréját viszik fel különleges lézeres eljárással. A töltőtoll forintba átszámított ára 330 millió.

 

Sheaffer toll töltése

A weblapomon számos olyan Sheaffer töltőtoll található, melynek töltése un. vákuumszivattyús. Ezek a típusok többnyire a Touch, Valiant Snorkel típusú töltőtollak. Ennek a működésének az elve röviden: a toll végén lévő kupak kicsavarásával és kihúzásával a kihúzott rész levegővel töltődik fel. Amikor a tollat belemártjuk a tintába, és a végét egy gyors mozdulattal visszanyomjuk, e levegő összepréseli a tollban lévő gumizsákot és a kiáramló levegő miatt buborékol a tinta. Pár másodpercet hagyjuk a tintában a tollat. Ekkor a gumizsák visszanyeri eredeti formáját, és a keletkező légritka térbe szívja fel a tintát a toll. Az alábbi videón bemutatom a feltöltési technikáját a tollnak.

ELADÓ TOLLAK
Web Analytics