Láthatatlan töltőtolltinta

Receptek és módszerek

Titkos üzeneteket már évezredek óta küldenek. Kóla ital, narancs- vagy hagymalé, tej, vérszérum - közös bennük az, hogy bármelyik alkalmas titkos tintaként levélírásra. Az alábbiakban a láthatatlan tintákról lesz szó történeti kitekintéssel.

A korabeli leírások szerint a rabszolgák olyan módszereket használtak titkos üzenetek továbbítására, mint a hajfonás, hogy titokban kommunikáljanak a rabszolgatartóik tudta nélkül. A történelem egyik első titkos üzenete állítólag egy szolga koponyáján utazott i. e. 513-ban. Histiaeus görög zsarnok leborotválta szolgája fejét, mielőtt egy titkos üzenetet tetováltatott volna a bőrére, miszerint a Dareiosz király vezette perzsa hadsereg támadást tervez. Nem lehetett egy sürgős üzenet, ugyanis meg kellett várniuk, hogy a haj visszanőjön, mielőtt a hírnököt elküldték a görögökhöz, akik újra leborotválták a fejét, hogy elolvassák az üzenetet. Ez volt az egyik első példája a szteganográfiának, vagyis annak a folyamatnak, amelynek során egy üzenetet elrejtenek.

A bizánci Philo lehet az első ismert író, aki Kr. e. 217-218 körül leírta a láthatatlan tintát egy reagens segítségével, tölgygallusz és vitriol felhasználásával. Ezekből az összetevőkből készítettek tölgygallusz tintát. Az emberek hamarosan felfedezték, hogy az egyik összetevővel láthatatlanul írhatnak, majd a másik hozzáadásával az írást láthatóvá tehetik.

Giovanni Battista della Porta nevéhez fűződik az első szintetikus tinta receptje, amely alumíniumból és ecetből származik, valamint a titkos írásról és láthatatlan tintákról szóló első könyv, a Magia Naturalis (1558, 1589)

A második világháborúban láthatatlan tintaként használták a fenolftalein, egy székrekedés elleni tablettákból kivont kémiai vegyület semleges vagy savas oldatát, amely színtelen, de lúgokkal, például ammóniával és szódabikarbónával érintkezve rózsaszínűvé válik

A CIA – többszöri halasztás után - 2011-ben több régi receptjét is nyilvánosságra hozta, köztük egy olyat, amely 3,4 uncia vízből és három gramm réz-szulfátból és kálium-bromidból állt. A németek porított aszpirin és víz keverékét használták.

A kevésbé kifinomult citromlével történő elkészítésnek is megvolt a maga ideje. Két kém, egy Carl Müller nevű német és egy John Hahn nevű angol férfi úgy jelentette a brit csapatok mozgását, hogy citromlével készített láthatatlan tintával írtak a kormányuknak Nagy-Britanniából.

A második világháborúban használt brit SOE kiképzési kézikönyv az „ideális” láthatatlan tinta következő tulajdonságait határozta meg:

1. Vízzel keveredik.
2. Nem illékony, azaz nincs kifejezett szaga.
3. Nem rakódnak le kristályok a papíron, azaz nem látható könnyen a vakító fényben.
4. Ultraibolya fényben láthatatlan.
5. Nem bomlik vagy színezi el a papírt, mint pl. az ezüst-nitrát.
6. Nem reagál a jóddal vagy bármely más szokásos anyaggal.
7. A tinta potenciális alkotórészeinek a lehető legkevesebbnek kell lenniük.
8. Nem szabad hő hatására kifejlődnie.
9. Könnyen beszerezhető, és a birtokosnak legalább egy hihető ártatlan felhasználási módja van.
10. Nem lehet több vegyi anyagból álló vegyület, mivel ez sértené a 7. pontot.

A gyakorlati tapasztalatok szerint a „6” és a „9” általában összeegyeztethetetlen volt. A SOE ügynökeit arra képezték ki, hogy ne kockáztassák az életüket azzal, hogy bizonytalan tintákra hagyatkoznak, amelyek többsége még az első világháborúból származott. Általában a SOE a láthatatlan tintákat tartalék kommunikációs módszerként használta, amikor más, biztonságosabb kommunikációs technikák nem álltak rendelkezésre. Az ügynökség arról volt ismert, hogy speciális tintákat szállított a terepen dolgozó ügynökeinek, ahelyett, hogy rögtönzött, hétköznapi vegyi anyagokból való rögtönzésre hagyatkoztak volna. Ha az ügynököknek improvizálniuk kellett, azt tanácsolták nekik, hogy a lehető legnagyobb mértékben hígítsák fel a láthatatlan tintát, hogy csökkentsék a felfedezés esélyét. A láthatatlan tinta sikeres használata tehát azon múlik, hogy ne keltsen gyanút, hogy láthatatlan tinta van benne.

A láthatatlan tinta árulkodó jelei, mint például a hegyes toll okozta tollkarcolások, a papír érdessége vagy megváltozott fényvisszaverő képessége (tompább vagy fényesebb, általában a hígítatlan tinta használatától), nyilvánvalóvá válhatnak egy gondos megfigyelő számára, aki egyszerűen erős fényt, nagyítót és az orrát használja. Emellett a látható betűben szereplő kulcsszavak, mint például a „hő” vagy más furcsa kódnevek, a helyükön kívül eső szövegkörnyezetben a cenzor figyelmét felhívhatják a láthatatlan tinta jelenlétére.

A láthatatlan tinta nem hatékony a fényes vagy nagyon sima papírtípusok esetében, mivel e papírok méretezése megakadályozza, hogy a tinta mélyen beszívódjon a papírba, és könnyen láthatóvá válik. Ez ülönösen akkor igaz, ha a papírt vakító fényben vizsgálják. Léteznek azonban a kereskedelemben nem porózus felületekhez kapható tinták, amelyek csak ultraibolya fényben láthatók, és egyébként gyakorlatilag láthatatlanok az ilyen felületeken.

Ultraibolya fény vagy jódos füstszekrény használatával az üzenetek gyorsan átvizsgálhatók a láthatatlan tinta szempontjából, és el is olvashatók anélkül, hogy a láthatatlan tinta előbb tartósan kifejlődne.

Titkos tintaként az alábbi folyadékok alkalmazhatók, melyek hő hatására jeleníthetők meg:

Cola ital

Mézes oldat, cukor (a cukor dehidratálással karamellává alakul).

Citrom-, alma-, narancs- vagy hagymalé (szerves savak és a papír hő hatására észtereket képez).

Tej (a laktóz dehidratálódik).

Testnedvek, például vérszérum.

Szappanoldat (a karboxilok részben oxidálódnak), bor vagy ecet.

Kobalt-klorid, amely melegítéskor kékre színeződik, majd egy idő után ismét láthatatlanná válik (ha nem túlságosan melegítik).

Az ultraibolya fény által felfedett tinták példái a következők:

optikai fehérítőket tartalmazó mosószerek

Szappanok

Testnedvek, szérum, nyál

Napvédő krémek

Citromlé

A papír felületét megváltoztató tinták. Ide tartozik gyakorlatilag az összes láthatatlan tinta, de tiszta desztillált víz is használható ilyen módon. Bármilyen folyadék alkalmazása megváltoztatja a papírfelület rostjait vagy méretezését.

Azokat a tintákat, amelyek egy ideig láthatóvá válnak anélkül, hogy újra láthatóvá akarnák tenni őket, eltűnő tintáknak nevezzük. Az eltűnő tinták általában a timolftalein és egy bázikus anyag, például nátrium-hidroxid kémiai reakciójára épülnek. A timolftalein, amely általában színtelen, a bázissal oldódva kékre színeződik. Ahogy a bázis reakcióba lép a szén-dioxiddal (amely mindig jelen van a levegőben), a pH 10,5 alá csökken, és a szín eltűnik.

Ma már olyan tollak is kaphatók, amelyek írását egyszerűen eltüntethetjük, ha egy speciális tollal végighúzunk az eredeti szövegen. Eltűnő tintákat használtak korlátozott ideig tartó titkos üzenetekhez, biztonsági okokból nem visszaváltható igazolványokon, csalást megakadályozó célokra, valamint ruhakészítéshez és más kézműves tevékenységekhez, ahol a mérőjelek eltüntetésére van szükség.

Végül három személyes emlék köt a láthatatlan tintákhoz. A legkorábbi még a 80-as évek elejéről, amikor a hirtelen elharapózó iskolalopások kapcsán alkalmazták, az értékesebb tárgyakat láthatatlan festékkel jelölték be, aminek az érintése lemoshatatlan nyomot hagyott a bőrön, és egy különleges lámpával láthatóvá vált a tinta. A tolvajt hamar el is kapták.

Szintén a 80-as években Aradon jártam, ahol vendéglátomnál a vacsora előtt a konyhaasztalon vasalóval láthatóvá tettek egy külföldről kapott levelet. Félig gyerek voltam még, de élesen emlékszem a varázslatra, a hő hatására megjelenő barna írásra. Erről később sem tudtam meg részleteket. Végül az egyetemi éveim alatt történt az eset, az akkori szerelmem leckekönyvét (hivatalos dokumentum) írtam/rajzoltam tele modern, UV fényre ragyogó, amúgy láthatatlan tintával működő filctollal. Soha nem közöltem vele ezt az akciót.

Szűcs Tamás / 2024.11.